Feltörte a Neptun-rendszert, lebukott

Farkas Péter ezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdasági bűnözés elleni főosztályának vezetőjeAz egységes felsőoktatási rendszert, a Neptunt feltörő, és egyebek mellett hallgatók ösztöndíjait magának átutaló csalót fogott el a rendőrség.

A letartóztatásban lévő fiatal férfit több mint száz rendbeli bűncselekménnyel gyanúsították meg – közölte Farkas Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályának vezetője. A rendőr ezredes az eseményen elmondta, a novemberben elrendelt nyomozás előtt egy felsőoktatási hallgató jelezte, hogy az ösztöndíja nem érkezett meg a számlájára. A vizsgálatban kiderült, hogy a csaló a Neptun-rendszert feltörve több számlaszámot átírt, majd az azokon lévő összegeket magának utalta át, később pedig visszaállította az adatokat. A gyanúsított a saját számlájával is hasonlóan járt el, hogy elterelje magáról a gyanút.

Farkas felhívta a figyelmet, hogy a legfigyelmesebb hekkerek is hagynak maguk után digitális nyomokat, ezen kívül a pénzintézetek biztonsági rendszerei is elég fejlettek már ahhoz, hogy a gyanús utalások nagy részénél riasszák a bankokat. A csaló a Neptunban vizsgaidőpontokat és érdemjegyeket is átírt, ahogy az ezredes fogalmazott, „a határait próbálgatta”.

A nyomozók fő feladata a vizsgálat kezdetén az volt, hogy tisztázzák, magányos elkövetővel, vagy bűnszervezettel van dolguk, az adatok azonban azt igazolták, hogy a csalónak nem volt társa – részletezte. Az elkövető több magyarországi felsőoktatási intézmény, illetve egy holland egyetem adatbázisába is betört, utóbbi esetben még vizsgálják, hogy tette bűncselekménynek minősül-e. A csalótól lefoglalt eszközök között egy olyan videót is találtak a rendőrök, amelyen részletesen elmagyarázza, hogy miképp lehet a Neptunból mások személyes adataihoz hozzáférni.

A magyar állampolgárságú férfit információs rendszer, illetve adat megsértésével, valamint információs rendszer felhasználásával elkövetett csalással gyanúsítják, előbbi akár öt, utóbbi három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A rendőrség eddig százharminc esetet vizsgált az ügyben, a nyomozás még folyamatban van.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Gondban az Infineon

ked aug 6 , 2024
A német chipgyártó Infineon néhány hónapon belül harmadszor módosította egész éves bevételi előrejelzését, miután a harmadik negyedévben a gyenge kereslet miatt elmaradt a várakozásoktól. A vállalat 3,702 milliárd eurós (4,04 milliárd dollár) bevételt jelentett az április-júniusi időszakra, ami elmarad a vállalat által megadott konszenzusban szereplő 3,8 milliárdos előrejelzéstől, és kilenc […]
Infineon

És még ez is...