mínuszos.hu

Féltékenységből lopott laptopot

Féltékenységből lopta el volt barátnője laptopját a 41 éves N. O. 2015. augusztus 7-én éjjel. A férfi először csak beszélni akart a sértettel, amikor a nőt felkereste az otthonában. A gyanúsítottat csalódás érte, szerelmét egy másik férfi társaságában találta. Amikor az egykori barátnő és az ismeretlen férfi elhagyta a lakást, N. O. az erkélyajtón keresztül bemászott oda és eltulajdonította a sértett laptopját. A gyanúsított úgy távozott, ahogy érkezett, az erkélyen át, de nem ment el azonnal a környékről. Egy szöggel kiszúrta annak az autónak a kerekét, amellyel volt kedvesének ismerőse érkezett — írja a police.hu.

N. O. másnap délelőtt visszatért az asszony lakásához, hogy jóvátegye korábbi tettét. Az előző nap ellopott laptopot letette a sértett lakásának ajtaja elé, majd felhívta a nőt, hol találja a számítógépet. A 41 éves dadi férfit még aznap gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók. A gyanúsított elismerte a bűncselekmény elkövetését és tettét féltékenységgel indokolta. A férfi ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást az Oroszlányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya, amelyet 2015. szeptember 1-jén bíróság elé állítási javaslattal küldött meg a Tatabányai Járási Ügyészségnek.

[sam id=”11″ codes=”true”]

Exit mobile version