Felmérték az erdélyi magyarság internetezési szokásait

internetEgy friss felmérés szerint az erdélyi magyarok otthoni internet-hozzáférése jelentős mértékben meghaladja a romániai átlagot.

A felmérés szerint az erdélyi magyarok 84 százaléka, a 74 év alatti felnőttek 89 százaléka használta már életében az internetet, ami – a román statisztikai intézet hasonló tematikájú kutatása 2020-as adatait figyelembe véve – három százalékponttal haladja meg az országos átlagot. (Ez alig valamivel nagyobb, mint a statisztikai hibahatár. A -szerk- megj.) Az otthoni internet-hozzáférés terén azonban ennél jóval nagyobb különbségre derült fény: míg a megkérdezett erdélyi magyarok 87 százaléka mondta azt, hogy otthonában rendelkezik internet-kapcsolattal, 2020-ban a romániai átlag még csak 78 százalékos volt, de az otthoni internet-kapcsolattal rendelkezők aránya a fejlettebbnek számító erdélyi, bánsági, partiumi térségben sem sokkal haladta meg a 80 százalékot. Mindennek állítólag az az oka, hogy az erdélyi falvak az országos átlaghoz képest kevésbé elmaradottak a városokhoz képest.

Ezt tükrözi az is, hogy míg a falun élő erdélyi magyarok 87 százaléka internetezett már életében, a romániai falusi lakosság egészét tekintve az internetezők átlaga alig 79 százalék. A kutatás során megállapították azt is, hogy az erdélyi magyaroknál nincs jelentős internethasználati különbség a hétköznapok és a hétvége között, a végzettséggel arányosan nő az internetezők aránya, regionális bontásban pedig a Partiumban valamivel alacsonyabb az internetezők aránya, mint Székelyföldön, Közép-Erdélyben és a szórványban. A diákok folyamatosan fent vannak az interneten, azoknak viszont, akik nem rendelkeznek hozzáféréssel, nem hiányzik a világháló, csak nyolc százalékuk tervezi hogy a jövőben igénybe veszi ezt a lehetőséget. A kutatás az internetes vásárlási szokásokkal, a világjárvány okozta változásokkal, a közösségi média és az online közéleti részvétellel kapcsolatos kérdéseket is vizsgálta: az ezekre vonatkozó következtetéseket később tárják a nyilvánosság elé.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Digitális Felzárkóztatási Alap: megpróbálnak segíteni

pén dec 17 , 2021
A szociálisan rászorulók digitális felzárkóztatásának támogatására, a digitalizációban való részvétel javítására hoz létre pénzügyi alapot a Magyar Vöröskereszt és a Telenor. A pénzügyi alap kapcsolattartásra, tanulásra és internetezésre alkalmas eszközök, egyebek mellett mobiltelefon, tablet, laptop és szoftverek vásárlását támogatja. A pályázat egészségügyi, szociális és gyermekvédelmi, valamint gyermekjóléti intézmények, szociálisan rászoruló […]
Digitális Felzárkóztatási Alap

És még ez is...