Felmérés kellett ahhoz, hogy kiderüljön: utálunk takarítani

we-can-do-itMár nemcsak pizzát, a heti bevásárlást vagy műszaki cikkek rendelhetők a neten, hanem egy kattintással profi takarító is hívható. Alig több mint fél éve indította el online takarításközvetítő szolgáltatását a Rendi, és az erre kiéhezett népek máris rászoktak a szolgáltatásra, hiszen már havonta közel ezren oldják meg így a kényelmes módszerrel az egyik legmacerásabb háztartási munkát. A Rendi nemrég online kérdőívben mérte fel a takarítási szokásokat, a kitöltők kétharmada (67 százalék) pedig azt válaszolta, hogy több, mint két órát vesz igénybe az otthonuk kitakarítása. Emiatt sokan kifejezetten utálnak takarítani. Ezt támasztotta alá a netes takarítóközvetítő felmérése is, ami rámutatott, hogy csupán a válaszadók kevesebb, mint egy hatoda (15 százalék) szeret takarítani, míg több mint kétharmaduk (39 százalék) kifejezetten nem.

A Rendi felmérésében arra is kíváncsi volt, hogy a válaszadók mivel töltenék a keletkező szabadidőt, ha otthonuk takarítását profik végeznék. A kérdőívet kitöltők több mint harmada (38 százalék) a pihenést jelölt meg első helyen, míg ezt követte a családi időtöltés, illetve harmadik helyen a munka. A különböző takarítási tevékenységeken belül a felmérés szerint a legkevésbé az ablaktisztítás kedvelt, míg a rendrakásról a válaszadók közel kétharmada (61 százalék) úgy nyilatkozott, hogy szívesen végzi. További érdekes eredmény, hogy tisztítószerekre az elsöprő többség (84 százalék) kevesebb, mint ötezer forintot költ havi szinten. (Érdemes lett volna felmérni azt is, hogy mely társadalmi rétegeknek telik ilyen szolgáltatást igénybe venni, annak is lett volna ennyi értelme. A -szerk- megj.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Még legalább három hónap, mire számlázni tud az NHKV?

sze aug 10 , 2016
ShareTweetPinShareBalogh Péter (feltehetőleg egyéni vállalkozó) nyerte a NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. tenderét. Az „Adatszolgáltatások alapján az átmeneti időszakban számlaállomány generálásához szükséges fejlesztés” címmel kiírt tender tárgya a közszolgáltatók által beküldött CSV fájlok elemzése, azokból számlázáshoz szükséges adatok felhasználásával számla állomány generálása CSV formában, amelyből szükség esetén számla nyomtatható. […]
számla

És még ez is...