Felfüggesztett: az interneten ismerkedett, egy kislánnyal sikerült szexuális kapcsolatba kerülnie

homealone-gyermekFelfüggesztett szabadságvesztésre ítélt, illetve személyiségfejlesztő pszichológiai terápiára kötelezett a Keszthelyi Járásbíróság egy 26 éves férfit, aki egy internetes csevegés során megismert 11 éves lánnyal került közvetlenül is szexuális kapcsolatba – tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője az MTI-t. Beznicza Árpád felidézte, hogy a vádirat szerint az akkor tíz éves kislány 2013-tól két internetes közösségi portálon keresztül férfiakkal ismerkedett meg, így került kapcsolatba a most 26 éves férfival, aki fiatal lányok ismeretségét kereste. Tavaly nyáron a vádlott kérésére a kislány a webkamerája előtt megmutatta meztelen felsőtestét is, később pedig már személyes találkozót beszéltek meg. A férfi elautózott a kislányért, akit először a keszthelyi mólóra vitt sétálni. Később beültek a kocsi hátsó ülésére, ahol mindketten levetkőztek, majd a kislány kezdeményezésére orális aktus történt közöttük.

A tárgyaláson a vádlott nem ismerte el a bűnösségét. Állítása szerint nem tudta, hogy a lány milyen idős, illetve tagadta a szexuális aktust. A kislány a bíróságon elmondta: édesanyja nem tudott arról, hogy a neten férfiakkal levelezik, és hogy többeknek félmeztelenre vetkőzött a webkamera előtt. Bevallotta azt is, hogy az orális aktust a vádlottal ő maga kezdeményezte. Az igazságügyi pszichológusi szakvélemény szerint a kislány nagyfokú szeretet- és támaszigénye miatt kereste idősebbek társaságát, remélve, hogy ők megértik. A férfinak viszont a korához képest alacsonyabb szintű a szexuális fejlettsége, személyiségjegyei pedig nem felnőttekre jellemzőek.

A szóvivő közölte: miután az eset napvilágra került, a kislány és a férfi nem váltott több levelet. A lány internethasználatát a szülők korlátozták, az iskolájában pedig felvilágosító előadás és osztályfőnöki óra keretében beszéltek az internet és a közösségi oldalak veszélyeiről.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Szabad az út az arcképnyilvántartás előtt

hét nov 23 , 2015
ShareTweetPinShareAz Országgyűlés 122 igen, 39 nem szavazattal, 24 tartózkodás mellett a múlt héten elfogadta az arcképelemzési nyilvántartásról és az arcképelemző rendszerről szóló törvényt. Az országos hatósági nyilvántartásban az arcképmásadatokból képezett arcképprofilok szerepelnek, azaz nem maga a fénykép, hanem az ahhoz rendelt úgynevezett technikai kapcsoló számok, amelyek alkalmatlanok az arckép visszafejtésére. […]

És még ez is...