Nem alkalmasak az emberi jogok hatékony védelmére az uniós AI Act termékmegfelelőségi szabályai – egyebek mellett ez áll a Gondolat Kiadó és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa együttműködésében megjelent, mesterségesintelligencia-központú szakirodalmi sorozat első kötetében, amely számos szakember bevonásával, több irányból tanulmányozza a mesterséges intelligencia (AI) jellemzőit, viselkedését és működését.
Felelős AI – Az AI irányításának gyakorlati megközelítése címmel jelent meg Rab Árpád, Majó-Petri Zoltán és Koltay András új könyve, amely jog-, média- és társadalomtudományi szemléletű blokkokban egyaránt vizsgálja az AI-alapú rendszerek és szolgáltatások hatását a társadalmunkra, a gazdaságra és a jövőnkre, de kitér az új technológiák helyes és felelős használatának kérdéseire is.
A kötet első, jogtudományi szemléletű blokkjában – más szerzők mellett – Ződi Zsolt írását olvashatjuk. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa ebben a mérnöki és a jogi gondolkodásmód ellentétét vizsgálja – elsősorban az AI-re vonatkozó európai uniós szabályozásban, az AI Actben, megállapítva, hogy annak termékmegfelelőségi szabályai alkalmatlanok az emberi jogok sérelmének megakadályozására. Ezt azzal magyarázza, hogy a termékmegfelelőség koncepciója eredetileg a kézzelfogható, fizikai termékek értékelésére szolgált, így egyértelműen mérhető, számszerűsíthető, „mérnökies” paramétereken alapul – ez a szemlélet azonban nem alkalmazható az olyan emberi jogokra, mint a megkülönböztetés tilalma vagy a szólásszabadság, ahogy az olyan, természetüknél fogva számszerűsíthetetlen definíciókra sem, mint a jogállamiság és a demokrácia. Az ilyesfajta, árnyaltabb fogalmak sokszor csak konkrét eseteken keresztül ragadhatók meg, mérnöki szemléletű értelmezésük pedig nehézségeket szülhet az AI-ra vonatkozó közösségi normák alkalmazásakor.
Az AI sem tudja, de kitalálhatja, hol nyugszik Attila király
A kötet második, médiatudományi szemléletű blokkját Aczél Petra írása nyitja. Az NMHH Médiatudományi Intézetének kutatásvezetője ebben úgy fogalmaz: ahogy az AI terjed, és egyre inkább globálissá, a hétköznapok részévé válik, az értelmezése is változik, hiszen abba újabb és újabb nézőpontokat kell bevonni. Az AI-t a három „A” rendszereként értelmezi, kifejezve annak legfontosabb tulajdonságait: algoritmikus, autonóm jellegű és automatizált. Aczél szerint az AI a digitális világ első „élőlényének” is tekinthető: önállóbb és fejlődőbb, mint okostársai, misztikusabb, mint az algoritmusok, szabadabb, mint a programok – vagyis az élőlénységnek több jellemzője igaz rá, mint bármely eddigi digitális formátumra.
Az emberi és az AI különbözőségét, illetve azt, hogy az AI tudása milyen formában haladhatja meg az emberét, a kutatásvezető egy példával szemlélteti: hozzánk hasonlóan az AI sem tudja, hol van Attila hun király sírja, hiszen csak annak a tudásnak lehet birtokában, amelyhez az emberiség digitalizált tudástárából hozzáférhet. Mégis, ha „tudás” alatt a meglévő tudásanyagunk új összefüggéseinek kifürkészését értjük, az AI – következtetéseinek számosságából és variációiból adódóan – többre képes, mint mi. Aczél szerint így az is elképzelhető, hogy ha elégszer kérdezzük, a rendelkezésre álló adatok sokféle konfigurálásával az AI végül kitalálja, hol van az a bizonyos királyi sír.
Fontos lenne mesterkontextusokba ágyazni
A kötet harmadik, társadalomtudományi szemléletű blokkja Z. Karvalics László írásával indul. Az információtudós ebben kiemeli, hogy az AI-t fontos lenne szélesebb társadalmi, kulturális és történeti összefüggéseibe helyezve, úgynevezett mesterkontextusokba ágyazva értelmezni. A mesterkontextusok olyan keretrendszerek, amelyekbe folyamatosan be tudjuk illeszteni az egyre bővülő ismereteinket, a szerző pedig úgy véli, ezeknek fontos lenne teret biztosítani az AI-ről szóló közös, tudományos gondolkodásban – amely aztán a közös cselekvést is meghatározza majd. Szerinte az AI kortárs értelmezésének nagy problémája, hogy fejlődésének mesterkontextusokon keresztüli vizsgálata általában elmarad, pedig ez a segítségünkre lenne abban, hogy az AI-t az emberi és a társadalmi élet szerves részeként tudjuk értelmezni. Karvalics úgy véli, a megfelelő vizsgálati szempontokkal az AI-ra egy, a korábbi technológiai fejlődéssel és annak hatásaival logikusan összefüggő újításként tudnánk tekinteni, és nem tartanánk többé egy hirtelen itt termett, izolált jelenségnek.
Szintén a harmadik blokkban olvashatjuk Rab értekezését. Az NMHH Innovációs Laborjának vezetője ebben egyebek között egy olyan, 2023 decemberében készült reprezentatív kutatás eredményeit ismerteti, amely az AI megítélését és az AI-alapú szolgáltatások mindennapi megélését vizsgálta a hazai társadalomban. Az eredményekből kiderült, hogy a magyarok harmincnégy százaléka használt már valamilyen generatív AI-n alapuló szolgáltatást, nyolc százaléka pedig már fizetett is ilyenért. Rab az írásában arra is rávilágít, hogy nem helyes a magyarokat csupán az új technológiát „elfogadókra” és „elutasítókra” bontani, mert gondosabb vizsgálattal számos, az AI-vel kapcsolatos finom csomósodást, véleménykülönbséget, elvárást és félelmet figyelhetünk meg a társadalomban.
A frissen megjelent kötetben a fentieken túl számos további izgalmas értekezést olvashatunk különféle tudományágak képviselőitől. Ideális olvasmány mindazok számára, akik többféle nézőpontból is szeretnék megérteni és átlátni az AI működését, hatásait és az ezekhez kapcsolódó etikai, jogi és társadalmi kérdéseket. Ajánlható jogi és gazdasági szakértőknek, médiatudósoknak, digitális stratégáknak és mindenkinek, aki szakmai érdeklődéssel fordul a témához.
