Fejlesztéssel reagáltak az adóhatóságok a koronavírus-járvány miatti változásokra

Gyorsan reagáltak a koronavírus-járvány miatti kihívásokra az adóhatóságok, kétharmaduk informatikai berendezéseket vásárolt vagy bérelt a távmunkában dolgozó munkatársainak, illetve változtatott munkafolyamatain, a helyszíni adóellenőrzések egy részét például digitális környezetbe helyezték át, derül ki az OECD Adóigazgatás Fórumának felméréséből.

A kutatás szerint a vizsgált országok (köztük magyarország) kevesebb mint felében volt szükség jogszabály vagy belső szabályzat módosításra ahhoz, hogy az új digitális környezetbe helyezett munkafolyamatokat alkalmazhassák – jelezte közleményében a nemzetközi tanácsadó cég. Az adóhatóságok már a járvány előtt számos folyamatukat helyezték át online térbe, így a járvány alatt virtuális vagy digitális eszközökkel helyettesítették a személyes, illetve a papíralapú kommunikációjuk jelentős részét. Ennek ellenére csak mintegy felük tartotta elegendőnek a járvány kitörésekor meglévő digitális csatornáit a megnövekedett online kommunikáció kezelésére, a másik felük a digitális eszközök továbbfejlesztését vagy új csatornák bevezetését látta szükségesnek. A járvány első csúcspontján a felmérésben részt vevő adóhatóságok harmada tudott teljesen működőképes maradni, a másik kétharmadnak csak egyes részegységei tudták zavartalanul folytatni a munkájukat. A helyszíni adóellenőrzéseket pedig az adóhatóságok háromnegyede felfüggesztette vagy drasztikusan csökkentette. A felmérés szerint a megkérdezett adóhatóságok csaknem kétharmada már elkezdte a korábbi digitalizációs stratégiája felülvizsgálatát. Háromnegyedük tervezi, hogy a helyszíni adóellenőrzések helyett, illetve mellett megtartja a digitális adóellenőrzést is. Többségük jelezte, hogy további fejlesztéseket terveznek az it-rendszereik hatékonyságának, biztonságának és stabilitásának további növelése érdekében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Természetessé válik, hogy az interneten intézzük az ügyeinket

ked máj 25 , 2021
A pandémia felgyorsította a digitális fejlesztések tempóját, és szinte minden átköltözött az online térbe. Ezt a tendenciát támasztja alá az Impetus Research és a GfK együttműködésében készített Digital Connected Consumer 2020-as tanulmány is, amelyben a 15-59 éves magyar internetezők digitális mindennapjait, online tevékenységeit, az infokommunikációs eszközök használatát, digitális pénzügyeket, az […]
internet

És még ez is...