Fájlcserélés: Portugália példát mutat

 

Mindaddig, amíg nem üzletszerűen vagy jövedelemszerzési céllal történik a megosztás, addig legálisnak minősül a peer-to-peer rendszerű fájlcsere a portugál ügyészség szerint. Közel kétezer internetező ellen indult az az eljárás, amelynek eredményeként végül a fájlcserélés legalitását mondták ki Portugáliában. Az ACAPOR elnevezésű jogvédő szervezet kétezer feltételezett kalóz internetező IP címét adta át az ügyészségnek, kérve ellenük a nyomozás lefolytatását szerzői jog megsértése bűncselekmény elkövetése miatt. Az ügyben eljáró Department of Investigation and Penal Action (DIAP) azonban azt állapította meg, hogy nem történt bűncselekmény. Az ügyészség álláspontja szerint a kizárólag magáncélt szolgáló fájlcserélés nem sérti a szerzői jogi törvényt. Azaz mindaddig, amíg valaki nem jövedelemszerzési céllal tölti le és osztja meg a tartalmakat a fájlcserélő felületeken, nem követ el jogsértést. Az ügyészség az oktatáshoz, a kultúrához való jog figyelembevételére is hivatkozott. További lényeges megállapítása az ügyészségnek a TorrentFreak beszámolója szerint, hogy az IP-címek nem elegendőek a jogsértők azonosításához, ugyanis az IP-cím nem feltétlenül azt a személyt takarja, aki a fájlt letölti vagy megosztja, hanem azt, akinek a nevén az előfizetés regisztrálva van. Az ACAPOR csalódottságának adott hangot az ügyészségi döntés kapcsán, és jelezte, hogy jogorvoslattal fog élni az ügyben — írja a hamisitasellen.hu.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Szalai Annamária: szabadság, egyenlőség, hozzáférés

sze okt 17 , 2012
ShareTweetPinShare  A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) feladata az információhoz, a tájékozódáshoz, a tudáshoz és a kulturális értékekhez való szabad és egyenlő hozzáférés lehetőségének biztosítása – mondta a hatóság elnöke kedden a siófoki Internet Hungary konferencián tartott köszöntőjében. Szalai Annamária az állam feladatának nevezte azt is, hogy egyszerre biztosítsa […]
internet

És még ez is...