FaceKom: nagy tervek

Bodnár ZsigmondA budapesti tőzsdére készül a digitális ügyfélkiszolgálást nyújtó magyar tulajdonú FaceKom Kft. – közölte a társaság.

Bodnár Zsigmond, a FaceKom alapítója a közleményben úgy fogalmazott, a vállalat célja, hogy a hazai startupból középvállalattá válást követően nemzetközi színtérre, majd a növekedés következő fázisában a Budapesti Értéktőzsdére lépjen. A közleményben kiemelték, a társaság az elmúlt három évben több mint ötszörösére, 1,6 milliárd forintra növelte árbevételét, miközben adózott eredménye még ennél is nagyobb mértékben, több mint a nyolcszorosára, 717 millió forintra bővült. A tájékoztatás szerint a kiugró növekedés annak köszönhető, hogy a 2012-ben alapított cég az elmúlt években piacvezető szolgáltatóvá vált Magyarországon a nagyvállalati távoli digitális ügyfélazonosítás területén. A cég alig több mint negyven főt foglalkoztat. A vállalat által szállított digitális megoldásokat a legnagyobb hazai, nemzetközi és magyar tulajdonú bankok is használják, többek között az OTP Bank, a K&H Bank, az MKB Bank, a Raiffeisen Bank, az Unicredit Bank és a Budapest Bank. Emellett a hazai közműszolgáltató, telekommunikációs piac több jelentős szereplője, valamint a közigazgatás is számos területen alkalmazza a FaceKom megoldásait.

A társaság 100 százalékos tulajdoni hányadával rendelkező tulajdonosa, a Bodnár által tulajdonolt Meet.world Kft. 2021. április 8-án megállapodást kötött a Central European Opportunity Magántőkealap (EQUILOR Alapkezelő Zrt.) a teljes vállalati üzletrész 80 százalékának adásvételéről.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Ezt Galilei sem láthatta: az összes bolygó együtt lesz látható

csü jún 9 , 2022
Június 17-28. között a Naprendszer összes bolygója látható lesz a hajnali égbolton egymás után sorakozva. A ritka együttállásra legutóbb több mint ezer éve került sor. A Svábhegyi Csillagvizsgáló oldalán közzétett cikk szerint amennyiben június 17-28. között hajnalban, napkelte előtt a keleti égbolt felé fordulunk, a Naptól való távolságuk sorrendjében, öt […]
Galillei

És még ez is...