Ezek a legnépszerűbb kütyümárkák

mobilokA notebook.hu kutatása szerint a márkahűség csak annyira számít, hogy ár-érték arányban legyen a kiválasztott elektronikai eszköz. A válaszadók 65 százaléka több márkát is használ vagy kipróbált már, és inkább eszközfüggő, hogy mikor melyik brandet választja. Okostefonnál legnépszerűbb a Samsung lett (harminchárom százalék), a Sony (tizenkét százalék) és az Apple (tíz százalék). A feltörekvő Huawei telefonmárkát a megkérdezettek nyolc százaléka használja. A tabletek versenyét ugyancsak a Samsung vezeti a kérdőíves listán (huszonöt százalék), a második helyen az Asus (tíz százalék) és az Apple (tíz százalék) termékei állnak. A dobogó harmadik helyére pedig a Lenovo áll kilenc százalékkal. Notebookok esetében a legtöbb válaszadó az Asust jelölte meg (huszonegy százalék), második a Lenovo (tizenhat százalék), harmadik az Acer (tizenöt százalék) lett. Ezenkívül még érdemes megemlíteni, hogy a megkérdezettek tizennégy százalékának a HP, míg tizenkét százalékának Dell notebookja van otthon. Apple MacBookot csak a válaszadók három százaléka tart otthonában.

Ki gondolta volna?
Meglepő, hogy az interneten, webshopban vásárolt elektronikai eszközök aránya a válaszadók körében alacsonyabb, mint várnánk, csupán 34 százalék, míg 66 százalék válaszolt úgy, hogy inkább üzletben, személyesen vásárol „kütyüket”. A férfiak egyébként jóval nyitottabbak az internetes vásárlásra: elektronikai eszközt 41 százalékuk vásárolt már webshopban, míg a nőknél ez az arány csak 24 százalék.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Állj stabilan: tíz tipp Neil Aldridge-től IX.

csü szept 15 , 2016
ShareTweetPinShareA Sony Mobile felkérte a parkőröket, hogy készítsenek fényképeket a vadonban élő állatokról mozgás közben. A fényképezést megelőzően az elismert természetfotós, Neil Aldridge, aki az Év Európai Természetfotósa volt 2014-ben-, tartott kurzust a parkőröknek, megosztva velük tapasztalatait, amelyekre vadon élő állatokkal való munkája során tett szert. Minél biztosabban állsz, annál simább […]

És még ez is...