Ez nem adomány, ez jár! Az EU fizethette az alacsonyan iskolázott magyar emberek digitális készségfejlesztését

tanfolyam oktatás képzésTöbb mint 260 ezren vettek részt azokon az ingyenes digitális készségfejlesztő tanfolyamokon, amelyek teljes egészében uniós támogatással 22,9 milliárd forintból valósultak meg.

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH) közlése szerint a 2015-ben indult projekt elsődleges célja a digitális megosztottság csökkentése volt a konvergencia régiókban (Észak-magyarországi, Észak-alföldi, Dél-alföldi, Közép-dunántúli, Nyugat-dunántúli, Dél-dunántúli) élő hátrányos helyzetű, digitális készségekkel nem rendelkező, elsősorban alacsony iskolai végzettséggel rendelkező lakosság körében. A személyenként igénybe vehető maximum hetvenezer forintos képzési támogatás kettő, egyenként 35 órás képzés elvégzését tette lehetővé – közölték. A résztvevők a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) által kidolgozott képzési anyagból tanulhattak. A gyakorlatorientált, könnyen elsajátítható képzési programokat az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők is könnyen elsajátították, a képzés biztos felhasználói alapokat adott az infokommunikációs eszközök (tabletek, okostelefonok, laptopok) használatához. A projektben mintegy harmincezer képzésen több mint 260 ezren vettek részt, közülük mintegy 123 ezren alacsony iskolai végzettségűek voltak. A konzorcium harmadik tagja, a Digitális Jólét Nonprofit Kft. kidolgozta a hazai állampolgári digitális kompetenciafejlesztés referenciakeretét, és kísérleti, pilot projektet valósított meg a Digitális kompetencia értelmezésének és fejlesztésének európai keretrendszere szakképzésben történő alkalmazására, a szakképzésben dolgozó oktatók digitális kompetenciájának fejlesztése érdekében. Ebben a 2250 szakképzésben dolgozó oktató szerzett tanúsítványt és a további sikeres munkához a projekt tabletet is biztosított.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Magyar kutatók kiderítették hogy hol lehet a Marson folyékony víz

ked febr 1 , 2022
ShareTweetPinShareKis mennyiségű folyékony víz megjelenését modellezték a Mars teljes felszínén a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Csillagászati Intézetének kutatói. Eredményeik szerint tavasszal és nyáron, a késő esti és kora hajnali órák lehetnek erre megfelelőek, és az északi féltekén nagyobb kiterjedésben jelenhet meg a folyékony víz, mint a délin. A CSFK […]
Mars

És még ez is...