Ez felháborító: a Twitter elhallgattatta Kanye Westet

TwitterA Twitter ismét felfüggesztette Kanye West fiókját, a közösségi médium erőszakra való felhívásra vonatkozó szabályának megsértése miatt.

Az előadó ellen pénteki hatállyal azután lépett a közösségi platform, hogy horogkeresztet és Dávid-csillagot egyszerre ábrázoló bejegyzést tett közzé, az „utolsó bejegyzés” megjegyzést hozzáfűzve. Elon Musk, a Twitter tulajdonos-vezérigazgatója megerősítette az intézkedést, amihez hozzátette, hogy a legjobb szándéka szerint járt el, de az énekes ismét megsértette az erőszakra való felhívás elleni szabályt, így a fiókot felfüggesztik.

West a közelmúltban több alkalommal tett közzé antiszemita tartalmú bejegyzéseket. Október elején egyik megnyilvánulása után a közösségi médiaszolgáltató már fellépett ellene, majd október végén – még mielőtt Elon Musk a vállalat tulajdonosává vált – ismét elérhetővé tette a fiókot. A művésszel szélsőséges megnyilvánulásai miatt megszakította az együttműködést eddigi ügynöksége, és az egyik nagy sportszergyártó is felbontotta reklámszerződését.

Musk, aki október végén vált a közösségi médiaoldal tulajdonosa, többször világossá tette, hogy a szólásszabadságot szeretné visszaállítani az oldalon, de ez nem jelenti az „elérhetőség szabadságát”, amit úgy magyarázott, hogy, aki megsérti a szabályokat, azt elérhetetlenné teszi a médiumon.

A Twitter vezetője a médium tartalomszabályozási gyakorlatáról is tárgyalt Emmanuel Macron francia elnökkel. Az Európai Unió digitális politikáért felelős biztosa, Thierry Breton hívta fel Musk figyelmét arra, hogy cégének többet kell tennie annak érdekében, hogy megvédje felhasználóit a gyűlöletbeszédtől, hamis információktól és egyéb káros tartalmaktól annak érdekében, hogy megfeleljen az Európai Unió jövőre hatályba lépő, új digitális szabályozásának.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az Alzheimer-kór kezelésének új korszakát jelenthetik egy klinikai teszt friss eredményei

hét dec 5 , 2022
ShareTweetPinShareA jelenleg még gyógyíthatatlan Alzheimer-kór kezelésének új korszakaként ünneplik a szakértők egy új szer klinikai tesztjének eredményeit – számolt be a The Guardian. Az új szer lassítja a kognitív képességek romlását a betegség kezdeti szakaszában lévő betegeknél. A világon mintegy 30 millió embert sújtó Alzheimer-kór elleni szerek kutatása évtizedek óta […]
agy

És még ez is...