Ez az igazi magyar csoda

ForintA belső kontrollrendszer működtetésében tárt fel alapvető hiányosságokat a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökségnél (KIFÜ – korábban Pénzügyminisztérium Informatikai Szolgáltató Központ) az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzése, ugyanakkor megállapította azt is, hogy a KIFÜ vagyongazdálkodása szabályszerű volt — áll az ÁSZ közleményében. Az ÁSZ a KIFÜ 2009 és 2013 közötti gazdálkodásának és feladatellátásának, valamint a nemzeti fejlesztési miniszter – korábban a pénzügyminiszter – felügyeleti és irányító tevékenységének szabályszerűségét értékelte.

Az ÁSZ megállapította, hogy az irányító minisztérium alapítói és irányítási jogosultságait szabályszerűen ellátta. A közfeladat ellátásához, az erőforrásokkal való hatékony gazdálkodáshoz azonban „követelményeket nem rögzített, nem érvényesített, nem kért számon”. Az ÁSZ a kontrollok működésében tárt fel hiányosságokat, megfogalmazásuk szerint „a teljesítésigazolás, az utalvány ellenjegyzése és az érvényesítés gyakorlása során nem tartották be a jogszabályi előírásokat”. A KIFÜ elnökei nem gondoskodtak a kockázatkezelési és monitoringrendszer működtetéséről. Nem működtettek hatékony, megbízható és pontos beszámolási rendszereket. A KIFÜ-nek az ellenőrzött időszakban nem volt éves munkaprogramja, féléves és havi tervei feladatai megtervezéséhez.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Előre megfontoltan, nyereségvágyból lopott laptopot

pén jan 23 , 2015
ShareTweetPinShareMosógépet, centrifugát, televíziót, ruha neműket, valamint egy laptopot tulajdonított el egy bükkszenterzsébeti illetőségű gonosztevő. Az Egri Rendőrkapitányság lopás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a nyereségvágyát legyűrni képtelen 27 éves férfi ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján Z. Zsolt valamikor 2015. január 12. és 2015. január 19. között, előre megfontolt szándékkal, […]
laptop tolvaj

És még ez is...