Az Unió 299 millióval támogatta Tarr Kft. fejlesztését

televízióA szekszárdi TARR Építő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 671,07 millió forintos fejlesztéssel elérhetővé tette az Internet Protocol (IP) alapú televíziós szolgáltatást – közölte a távközlési cég.

A projekthez a társaság 299,49 millió forint európai uniós támogatást nyert el. A fejlesztést a vállalkozás szekszárdi és zalaegerszegi telephelyén valósították meg, ahol a cég fejállomásai működnek. A tájékoztatás szerint a társaság korábbi fejlesztéseinek köszönhetően az ip-alapú jelátvitel fizikai feltételei adottak voltak mind a fejállomásokon, mind a hálózaton, így a projekt célja az úgynevezett middleware, a köztes szoftverek kifejlesztése volt. A fejlesztés IPTV statisztikai modulokat, HTML alapokra épülő szabványokat alkalmazó, interaktív kapcsolatot lehetővé tevő felhasználói végberendezéseket, a műsorok rögzítését és visszanézhetőségét biztosító műsorfelhő rendszert foglalt magában, továbbá egy interaktív alkalmazásokat nyújtó, szolgáltatói alkalmazásboltot is tartalmazott. Az 1990-ben alapított Tarr Kft. a céginformációs rendszerben közzétett adatok szerint nyolc megyében csaknem 310 településen nyújt kábeltelevíziós, internet, vezetékes és mobiltelefon szolgáltatást. A cég 2019-ben 294 alkalmazottal működött, 10,7 milliárd forint nettó árbevételt és csaknem 1,4 milliárd forint adózott eredményt ért el.

(Számos IPTV middleware megoldás kapható a piacon, és olyan is van, amelyik ingyen használható, ilyen például a Stalker. A -szerk- megj.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Gendúr üzletágvezető lett

vas ápr 4 , 2021
ShareTweetPinShareGendúr Istvánt nevezték ki a Schneider Electric Secure Power & Cooling üzletágának vezetőjének. A szakember 2012-ben csatlakozott a Schneider Electrichez, 2016-ig vállalkozási mérnökként dolgozott, ipari és áramszolgáltatói vállalkozási munkák lebonyolításáért felelt. A következő két évben szerviz értékesítési mérnök pozícióban ipari végfelhasználók számára végzett konzultatív műszaki értékesítést, majd 2018 és 2020 […]
Gendúr István, a Schneider Electric Secure Power & Cooling üzletágának vezetője

És még ez is...