mínuszos.hu

Európában terjeszkedne a MOHAnet

ZX-81

A MOHAnet Mobilsystems Zrt. 2011-ben is növelni tudta nettó árbevételét. A korábban jellemző 30-40 százalékos növekedési ütem ugyan visszaesett, de így is öt százalékos plusszal zárt tavaly a cég. Az idei év legfontosabb feladata a vállalat számára a nemzetközi terjeszkedés lesz. A MOHAnet a 2006-ös alapítása óta minden évben 35 százalékos gyarapodást ért el. „A tavalyra tervezett eredményt nem sikerült elérnünk, mivel sok olyan törvény született állami szinten, amely a mi húzóágazatainkra volt rossz hatással. Az egyik ilyen terület a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás volt, ahol a kalkulált értékesítési számok elmaradtak, mivel jelentősen csökkent az otthonápolás kapcsán kiírt önkormányzati pályázatok száma” – mondta el Havasi Zoltán, a MOHAnet vezérigazgatója.

Exit mobile version