mínuszos.hu

Európában az Android a nyerő

ZX-81

 

Az operációs rendszerek versenyében a Google Android vezette az értékesítéseket az első negyedévben: 21,9 millió Android rendszeren futó készüléket értékesítettek, részarányuk így 69 százalékra nőtt a 2012 első negyedévi 55 százalékról — írja az International Data Corporation (IDC) amerikai informatikai piackutató vállalat negyedéves European Mobile Phone Tracker jelentése. Az Apple iOS operációs rendszerének piaci részesedése húsz százalékra csökkent az egy évvel korábbi 25 százalékról. A Windows Phone a harmadik legnagyobb operációs rendszerré lépett elő a régióban, részaránya hat százalékra emelkedett négy százalékról. Az okostelefon eladásokat az első negyedévben a Samsung vezette 45 százalékos piaci részesedéssel, 14,3 millió eladott készülékkel. A második helyen az Apple állt húsz százalékkal, 6,2 milliós értékesítési számmal. A harmadik a Sony volt tíz százalékkal, illetve 3,2 millió készülékkel, a negyedik az LG nyolc százalékkal, 2,4 millió készülékkel, az ötödik a Nokia öt százalékkal, 1,6 millió készülékkel, míg az összes többi készülékgyártó együttesen 12 százalékos részesedést tudott kivívni magának a nyugat-európai piacon 3,9 millió készülék értékesítésével.

Exit mobile version