mínuszos.hu

EU: a közszereplők nem élveznek akkora védelmet, mint az állampolgárok

euflagA Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) üdvözli az Európai Unió bíróságának keddi döntését, amelynek lényege, hogy az egyén magánéletének védelme megelőzi az internetes keresőmotorok gazdasági érdekét – közölte a hatóság az MTI-vel. A bíróság határozata értelmében az internetes vállalatok bizonyos esetekben kötelezhetőek arra, hogy az online keresőmotorok eredményeiben megjelenő személyes információt eltávolítsák.

A bíróság kimondta, hogy az egyén jogai „főszabály szerint nemcsak a keresőmotor működtetőjének gazdasági érdekét előzik meg, hanem a nyilvánosság ahhoz fűződő érdekét is, hogy az e személy nevére vonatkozó keresés során meg lehessen találni az említett információt”. Az ítélet hozzáteszi azonban, hogy nem ez a helyzet az olyan információk esetében, ahol az egyén közéletben játszott szerepe miatt fűződik érdek az adat megismeréséhez – áll a hatóság közleményében.

Exit mobile version