Esküvőszervezéshez nem használjuk a netet

Az online alkalmazások használata egyelőre nem szerepel az esküvőszervezők és a házasulni készülő párok eszköztárának kiemelt helyén – derült ki a Kutatópont reprezentatív online közvélemény-kutatásából, amelyet a 18-69 éves internetezők körében végzett. A felmérés szerint az online alkalmazások (meghívótervező, időpont naptár stb.) használata még nem szerepel az esküvőszervezők és a házasulni készülő párok eszköztárának kiemelt helyén, pedig többek között a meghívó készítését és más szervezési feladatokat már számos internetes program és alkalmazás könnyíthetné meg. Ezt támasztja alá, hogy a gyakori internetezők csupán 15 százaléka találkozott olyan esküvővel, ahol igénybe vettek ilyen típusú segítséget. Ez a legnagyobb arányban a diplomások körében fordult elő, közel minden ötödik (22 százalék) felsőfokú végzettséggel rendelkező tartozik ebbe a csoportba. Ugyan az internetezési tevékenységek között magasnak mondhatóak a blogolási szokások (olvasás, írás), az esküvők előkészületét online dokumentáló napló kevésbé számít elterjedtnek. A válaszadók csupán nyolc százaléka találkozott olyan bloggal, amit a jegyespár vezetett az előkészületekről – írta a Kutatópont.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.