Esik a Facebook-árfolyam

 

Egyre jobban fészkelődhetnek a Facebook részvényesek, hiszen az elmúlt napokban – főként a Zynga gyorsjelentését követően – meredek csökkenésnek indult a közösségépítő oldal részvényeinek árfolyama. A múlt héten a rendes kereskedés során is jelentősen, 8,50 százalékkal 26,85 dollárra csökkent, azonban a piaczárást követő elektronikus kereskedés során további 10,71 százalékos zuhanást mutatva 23,77 dolláron kötött ki a vállalat árfolyama. Bár a Facebook népszerűsége világszerte töretlen, de az első tőzsdei gyorsjelentésük csalódást hozott a befektetőknek. A Zuckerberg-birodalom a vártnál kissé nagyobb bevételek mellett 157 millió dolláros veszteséggel zárta a második negyedévet. A társaság bevételei 32 százalékkal 1,18 milliárd dollárra emelkedtek április-júniusban az egy évvel korábbi 895 millió dollárról, ami némileg meghaladja az 1,16 milliárd dolláros elemzői várakozásokat. A reklámbevételek 28 százalékkal 992 millió dollárra növekedtek, így az összes bevétel 84 százalékára rúgtak. Ugyanakkor a vállalat nem adott előrejelzést erre a negyedévre, illetve az év hátralévő részére vonatkozóan, mindez pedig aggodalmak okozott a befektetők körében — idézte a ProfitLine.hu elemzését az OrientPress Hírügynökség.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Az Origo.hu a Szallas.hu-t válszotta

hét júl 30 , 2012
  Az Origo.hu a Szallas.hu-t választotta Utazás rovatának szolgáltató partneréül. Az együttműködés keretében egy új, közösen üzemeltetett oldalt hoztak létre a szallas.origo.hu címen. „Az Origo.hu és a Szallas.hu együttműködésével létrejövő szolgáltatással a még konkrét úti céllal nem rendelkező, egyelőre a keresgélés, utazási ötletgyűjtés fázisában lévőket szeretnénk elérni” – mondta Rácz […]

Friss, ropogós