Érthető: Nevet váltott az eKRÉTA Informatikai Zrt.

KrétaA napokban, 2023. április 20.-án nevet váltott a közoktatást támogatására létrehozott szoftver, az KRÉTA rendszert létrehozó és üzemeltető eKRÉTA Informatikai Zrt.

A társaság szerint a korábbi cégnevüket leggyakrabban a KRÉTA termékkel azonosították, azonban a vállalat az elmúlt években a KRÉTA elektronikus naplón kívül számos más területen folytatott fejlesztéseket, amelyeknek eredményeként több termék is született, jelent meg a piacon. A tulajdonosok és a menedzsment együttes döntése alapján a társaság új neve Educational Development Informatikai Zrt. lett. A társaság adószámában, cégjegyzékszámában, székhelyében és egyéb adatában változás nem történt. Az eKRÉTA Zrt.-vel megkötött jelenleg is hatályos szerződések továbbra is hatályban maradnak. A társaság munkavállalói által használt e-mailcímek a @ekreta.hu domainről @edudev.hu domainre változnak. A jövőben a korábbi @ekreta.hu levelezési címre érkező leveleket a munkatársaik ugyanúgy megkapják, mint korábban.

Az ekretazrt.hu oldalon nyoma sincs a fent említett „számos más területen folytatott” fejlesztéseknek. Mint az oldalon olvasható bemutatkozásban áll, „a 2016-ban alakult eKRÉTA Informatikai Zrt. – feladatai és célkitűzései alapján is – a köznevelés egyik alappillérét jelentő Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszert (KRÉTA) fejleszti, paraméterezi és támogatja annak működését. Társaságunk munkatársai évtizedes tapasztalattal rendelkeznek robusztus intézményirányítási rendszerek készítésében, valamint olyan köznevelési szakértelemmel rendelkező szakemberek, akiknek köszönhetően az eKRÉTA Informatikai Zrt. a legalkalmasabb egy olyan méretű és minőségű rendszer elkészítésére, fejlesztésére és terméktámogatására, amilyen a KRÉTA.” Más fejlesztésről nem találtunk információt az oldalon.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Megéri megfizetni a dolgozókat

vas ápr 23 , 2023
ShareTweetPinShareÉvek óta ugyanazok a munkahelyválasztás legfontosabb szempontjai, az első továbbra is a fizetés, amit az alkalmazottak 85 százaléka tart fontosnak. A Randstad nemzetközi munkaerőközvetítő felmérése alapján a magyarok a jövedelmet jobban értékelik az európai átlagnál, akárcsak a kellemes munkahelyi környezetet, amely a belföldi álláskeresők számára a második legfontosabb szempont. A […]
fizetés forint

És még ez is...