Erős érv az AI mellett az irónia

Ironikus: egy mesterséges intelligencia (AI) által írt melléklet dobta meg az eladásokat egy olasz napilapnál.

Az olasz Il Foglio napilap egy hónapig teljes egészében mesterséges intelligencia által írt mellékletet adott ki – és az olvasók imádták. A konzervatív irányultságú, mindössze 22 fős szerkesztőségű újság napi négy oldalas AI-kiadványt csomagolt a szokásos lapszám mellé, ami Claudio Cerasa főszerkesztő szerint nemcsak nagy sikert aratott, hanem még az eladásokat is megnövelte.

Cerasa szerint ez világelső próbálkozás volt, legalábbis ilyen formában. A pozitív visszajelzések után most heti rendszerességű AI-rovat bevezetését tervezik. És bár az újság a jövőben is beveti a mesterséges intelligenciát – például olyan témákban, ahol nincs házon belüli szaktudás, mint a nemrég megjelent csillagászati cikk esetében –, a főszerkesztő szerint ez nem fog munkahelyek megszűnéséhez vezetni.

„Egyes kiadók úgy gondolják, hogy az AI arra jó, hogy kevesebb újságíróra legyen szükség. Ez óriási hiba, sőt, önkárosítás. A kulcs nem az, hogy mit tudsz megspórolni, hanem hogy mit tudsz hozzátenni” – fogalmazott Cerasa. A főszerkesztő napi szinten dolgozott együtt az AI-val, és sokszor meglepte, amit kapott. Különösen az iróniára való hajlamot emelte ki: „A legmegdöbbentőbb dolog az volt, hogy az iróniája azonnal működött. Bármiről kéred, hogy írjon ironikusan, tudja, hogyan csinálja.”

A kritikai gondolkodás hiánya az AI legnagyobb korlátja

Az AI könyvkritikákban is jól teljesített: képes volt hétszáz oldalas művek gyors, frappáns és elemző értékelésére percek alatt. Ugyanakkor volt egy fontos „gyenge pontja” is: mindig meg kellett mondani neki, pozitív vagy negatív hangvételű legyen-e az értékelés. „Olyan volt, mint egy bérgyilkos – azt teszi, amit mondasz neki a billentyűzet mögül.”

Cerasa szerint épp ez – a kritikai gondolkodás hiánya – az AI legnagyobb korlátja. „Ha egy újságírónak briefet adok, jó érzés, ha visszaszól, ha vitatkozik. Ez a párbeszéd elengedhetetlen – és ez az, amit az AI nem tud.” Hozzátette: előfordultak ténybeli hibák is, például az AI többször is képtelen volt elismerni, hogy Donald Trump megnyerte a 2024-es amerikai elnökválasztást – az adatbázisát ugyanis nem mindig frissíti megfelelően.

Cerasa mégis bizakodó: szerinte az AI új állásokat is teremthet, különösen azok számára, akik tudják, hogyan kell jól kérdezni, és ki tudják hozni a legtöbbet a technológiából. Sőt, szerinte a mesterséges intelligencia a magasabb minőségű újságírást is ösztönözni fogja. „Az írókat arra fogja kényszeríteni, hogy új szempontokat keressenek, kreatívabbak és emberközelibbek legyenek” – mondta. Az AI tehát nem vetélytárs, inkább kreatív katalizátor – ha jól használják.

English summary

An Italian newspaper, Il Foglio, experienced increased sales thanks to a supplement entirely written by artificial intelligence for a month. This initiative, a world-first according to editor-in-chief Claudio Cerasa, proved highly successful with readers. Following this positive reception, the newspaper plans to introduce a weekly AI column. While the publication intends to continue utilizing AI, particularly for topics lacking in-house expertise, Cerasa believes this won’t lead to job losses. He emphasized that the focus should be on AI’s additive capabilities rather than cost-saving potential. Interestingly, the AI demonstrated a surprising aptitude for irony and could produce quick, analytical book reviews. However, it lacked critical thinking and required specific instructions on tone. Despite some factual inaccuracies, Cerasa is optimistic about AI’s potential to create new jobs and encourage higher-quality, more creative journalism.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük