eNET: a 2017-es black friday kudarc volt

A felnőtt magyar internetezők saját bevallásuk szerint a karácsonyi ajándékokra tavaly hozzávetőlegesen 234 milliárd forintot költhettek, amelynek 42 százalékát körülbelül 98 milliárd forintot online, 58 százalékát mintegy 136 milliárd forintot pedig offline üzletekben költötték el – derült ki az eNET Internetkutató decemberi és januári felméréseiből. A felmérés szerint az elmúlt év végén az internetezők kilencven százaléka, ötmillióan vásároltak karácsonyi ajándékot online (3,7 millióan) vagy offline módon (4,9 millióan).

A tájékoztatás szerint a tavalyi karácsonyi szezonban százezerrel kevesebben, nyolcszázezren voltak, akik késve kapták meg csomagjukat, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor a tavalyelőtti karácsonyi időszakhoz képest a késés ideje mérséklődött: a 2017-es karácsonyi időszakban átlagosan négy napot, egy évvel korábban átlagosan öt napot késtek a csomagok, de 13 százalékuk (egy évvel korábban 12 százalékuk) csomagja még január első hetében sem érkezett meg.

A kutatásból kiderült, hogy míg 2016-ban 2,1 millióan használták a fekete péntek (black friday) nyújtotta kedvezményeket, addig tavaly csupán 1,7 millió magyar internetező vásárolt az akcióban részt vevő üzletekben és webáruházakban. Az előzetes becslés szerint a forgalom akár 120 milliárd forintot is hozhatott volna, ezzel szemben ennek csupán fele valósulhatott meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.