Emelte a béreket az Aldi International IT Services Kft.

ALDIAz Aldi International IT Services Kft. (AIIS), a német diszkontlánc informatikai szolgáltatásokat nyújtó magyarországi leányvállalata az idén tíz százalékkal emelte a munkatársak bérét, ezzel a dolgozók fizetése egy év alatt 26-44 százalékkal nőtt.

Az AIIS budapesti és pécsi központjának csaknem hatszáz munkatársa látja el négyezernél is több európai ALDI-üzlet, valamint 55 logisztikai központ és irodaház it-rendszerének gondozását. A társaság létszáma tavaly háromszázzal bővült, és idén a növekvő feladatokkal párhuzamosan további 150 munkahely létrehozását tervezik. Ismertették, a munkavállalók a második használt idegen nyelv után további havi bruttó ötvenezer forintos juttatásban részesülnek. Az idegen nyelvet beszélő gyakornokok kezdő fizetése ezzel meghaladja a bruttó 400 ezer forintot, míg a jelentős tapasztalattal rendelkező szenior informatikusok fizetése általában hét számjegyű. Az AIIS saját akadémiát hozott létre, az ALDI Talent Campust, amely a pályakezdők és pályaváltók számára biztosítja a szükséges nyelvi és informatikai tudást.

Az AIIS 3,399 milliárd forintos nettó árbevételt ért el 2021-ben, az előző évi 2,107 milliárd forint után. Az adózott eredmény ugyanebben az időszakban 75,480 millió forintról 198,906 millió forintra emelkedett.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Hogyan lehet tapasztalat nélkül állást szerezni?

ked febr 21 , 2023
ShareTweetPinShareGyakran találkozunk az álláshirdetésekben olyan feltétellel, hogy a munkakör betöltéséhez bizonyos idejű tapasztalat szükséges. Ezzel nem olyan könnyű szembesülni gyakorlatlan, fiatal felnőttként. Az is előfordul, hogy bár nem elvárás a magasfokú szakértelem és jártasság, ami akár jó is lehetne nekünk, de akkor mégis hogyan hívjuk fel magunkra a figyelmet? A […]
veszpremallas.hu

És még ez is...