Eltűrik a gyűlöletbeszédet a közösségi oldalak

gyuloletA gyűlöletkeltő bejegyzésekkel szemben passzívak az internetes közösségi oldalak, így az érintettek többsége nem is él panasszal, mondván, hogy úgysem lesz következménye – állítja egy nemzetközi tanulmány, amelyet a barcelonai egyetemen mutattak be készítői pénteken. A kutatók öt ország, Spanyolország, Olaszország, Franciaország, Románia és Egyesült Királyság fiataljait, a közösségi oldalak felhasználóit, jogi, oktatási és biztonsági szakembereket kérdeztek meg, továbbá azt vizsgálták, hogy az idegengyűlöletet közvetítő személyek és csoportok miként használják ezeket az oldalakat. A válaszokból kiderült: az idegenellenes hozzászólások fő célpontja a muzulmán közösség.

Azok, akik a sértő bejegyzések áldozatai 60-90 százalékban nem tesznek jelentést arról a szolgáltatóknak. A kutatók szerint ennek magyarázata, hogy hozzá vannak szokva az ilyen típusú megnyilvánulásokhoz, sokan nem gondolják, hogy a gyűlöletbeszéd bűncselekmény, vannak, akik nem tudják, hova forduljanak, míg mások szerint a panasztétel nem vezet eredményre. A kutatót maguk is tettek egy próbát: száz gyűlölködő bejegyzést jelentettek a Facebook adminisztrátorainak, ám ezek közül mindössze kilencet töröl a szolgáltató, a többiről nem gondolta, hogy megsértette a közösségi normákat.

A tanulmány több javaslattal él, a panaszkezelés hatékonnyá és átláthatóvá tételétől kezdve egészen odáig, hogy minél fiatalabb korban kellene oktatni a gyerekeket arra, mi a különbség a szólásszabadság és a gyűlöletbeszéd között.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.