Eltüntethető elektronikát fejleszt a Xerox


A napokban a Xerox kutatóvállalata, a PARC (Palo Alto Research Center) sikerrel demonstrálta új technológiáját, amelynek révén egy távolról küldött optikai, vagy rádiófrekvenciás jel segítségével bármilyen elektronikus eszköz – chip, szenzor stb. – eltüntethető, kiiktatható pár másodperc alatt. A DUST (Disintegration Upon Stress Release Trigger) rövidítéssel ellátott technikai megoldás alapja az elektronikus eszköz köré vont speciális üveg, amely a ráérkező jel hatására millió darabra hullik és válik láthatatlanná az emberi szem számára. A PARC tesztjében egy hétköznapi lézer ceruzát használtak, amellyel távolról megcélozták a speciális üvegfelületet. Ennek hatására hőenergia szabadult fel, az eszköz melegedni kezdett, majd pillanatok alatt megsemmisült. Az alábbi film ezt a folyamatot modellezi.

A szakemberek jelenleg is dolgoznak a technológiát magában rejtő, kifinomultabb elektronikai eszközök kivitelezésén annak érdekében, hogy csökkentsék azok méretét és előállítási költségeit. A legfőbb szempont, hogy az eltüntethető elektronika, mint eszköz széleskörű funkcionalitással rendelkezzen, és könnyedén kapcsolódjon a környezetünkben egyre jobban terjedő okos készülékekhez, tárgyakhoz. Ugyanakkor a fejlesztést, amelyet a PARC a Fejlett Védelmi Megoldási Projektek Kutatóügynökségével (DARPA – Defense Advanced Research Projects Agency) kötött több millió dolláros együttműködés keretében valósította meg, arra szeretnék hosszútávon hasznosítani, hogy még inkább védetté tegyék az adatainkat. A technológia segítségével az elektronikusan tárolt adatok eltüntetésével ugyanis bármikor megakadályozható az, hogy szenzitív információk illetéktélen kezekbe kerüljenek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az Invitel segít bearanyozni az ünnepeket

sze dec 9 , 2015
ShareTweetPinShareBeköszöntött az advent ünnepi várakozással teli időszaka. Ilyenkor gyakrabban gondolunk mindazokra, akik fontosak az életünkben. Magánemberként egyre többször jut eszünkbe a szeretet ünnepe, az üzleti életben pedig sokunknak a karácsony előtti hetek jelentik az év legpörgősebb időszakát. Akár családunkról, akár vállalkozásunkról legyen szó, ne szalasszuk el a lehetőséget, hogy még […]
karácsony ünnepe

És még ez is...