Elszaladt mellettünk a világ: nem sikerült aranyat nyerni a diákjainknak

CEOI 2022 magyar csapatMind a négy, a versenyen induló magyar diákolimpikon éremmel tért haza az idén a horvátországi Varasdon zajlott Közép-Európai Informatikai Diákolimpiáról (CEOI), ahol tizenkét ország ötvenkét versenyzője mérte össze tudását. A magyar csapat három ezüst-, és egy bronzérmet szerzett a rangos regionális tanulmányi versenyen. Bár a 2021-es CEOI szervezője is Horvátország volt, a pandémia negyedik hulláma miatt a tavalyi diákolimpia online zajlott, a kedvezőbb idei állapotok révén a szervező ország idén személyesen fogadta a csapatokat Varasdon (Varaždin). A regionális nemzetközi informatikai versenyen 12 ország képviseltette magát összesen 52 versenyzővel.

Az 1994 óta megrendezett CEOI esetében a 2022-es diákolimpián fordult elő harmadszor, hogy a magyar csapat minden tagja érmet szerzett. A CEOI 2022-n induló magyar diákolimpikonok és érmeik:

  • Molnár István Ádám (Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc), ezüstérem,
  • Németh Márton (Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest), ezüstérem,
  • Máté Lőrinc (Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest), ezüstérem,
  • Czanik Pál (Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest), bronzérem.

A diákok a Neumann János Számítógéptudományi Társaság tehetséggondozási programja keretében, a Nemzeti Tehetség Program támogatásával készültek fel a versenyre. Az idei CEOI remek gyakorlóterepnek bizonyult a magyar diákolimpikonok számára, egy hét múlva (augusztus 7-15 között.) pedig az idén Indonéziában zajló világverseny, a Nemzetközi Informatikai Diákolimpia (IOI 2022) alatt lehet majd szurkolni a magyar csapat tagjainak. Az IOI középiskolások számára a legrangosabb versenyprogramozási megmérettetés: az idén Yogyakarta városában zajló esemény lebonyolításában mintegy hétszázan működnek közre, hiszen az IOI 2022-n 90 ország 357 diákja méri össze tudását fejlett algoritmikus gondolkodási készségeket igénylő komplex feladatok megoldásában.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Rigó: tekintsük a családokat a fogyasztók önállóan azonosítható sérülékeny csoportjának

ked aug 2 , 2022
Megtartotta első ülését a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által kezdeményezett Családbarát Munkacsoport 12 állami és társadalmi szervezet részvételével. A munkacsoport célja, hogy a különféle, fogyasztó- és családvédelmi érintettségű szervezetek tapasztalatait egyesíthesse és becsatornázhassa a Fogyasztóvédelmi Kerekasztal munkájába, amelyet az Igazságügyi Minisztérium, kezdeményezett és amelynek tagja a GVH elnöke is – írták. […]
Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke

És még ez is...