mínuszos.hu

Első fokon nyert a magyar állammal szemben a parameter.sk

ZX-81

Első fokon pert nyert a parameter.sk szlovákiai hírportált üzemeltető DARCUS Kft. a magyar állammal szemben – közölte pénteki számában a pozsonyi Új Szó című magyar nyelvű napilap. A lapbeszámoló szerint a pert a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kezdeményezte: egy korábbi, 1,5 millió forintos állami támogatást akart visszaperelni, arra hivatkozva, hogy „a DARCUS szerződésszegést követett el, mivel a parameter.sk hírportál állítólag nem nyújtott objektív tájékoztatást”. Ezt a felperes blogbejegyzésekkel és publicisztikákkal próbálta alátámasztani. A budapesti bíróság azonban csütörtökön kimondta, hogy „a Paraméter nem hibázott”, és első fokon arra kötelezte a magyar államot, hogy a támogatás még ki nem fizetett második részét – további 1,5 millió forintot – is utalja át kamatostól a DARCUS-nak. Ezt 15 napon belül kell megtennie. Az ítélet nem jogerős a pozsonyi magyar lap tudósítása szerint.

Exit mobile version