Az algoritmus a 2004 és 2009 között kórházi kezelésen átesett (katonai) páciensek öt százalékánál jelezett magas kockázatú öngyilkossági hajlamot. Mindez a valós adatokkal is erősen egybevágott, hiszen a vizsgált csoportban a kórházi elbocsátást követő öngyilkosságok több mint fele ebben az öt százaléknyi, utólag magas kockázatba sorolt csoportban történt. A kutatásban vizsgált ötéves időszakban 68 katona követett el öngyilkosságot az azt követő 12 hónapban, hogy elhagyta a kórházat. Bár ez a szám alacsonynak tűnhet, a kutatás jelentőségét inkább az mutatja, hogy a lakosság körében az öngyilkossági ráta (százezer lakosra 264 öngyilkosság jutott egy évben) mintegy 15-szöröse a hadseregben mértnek (18,5 eset jut százezer főre). A STARRS-kutatásban az algoritmus segítségével megjelölt öt százaléknyi csoportban az öngyilkossági arány kiugróan magas volt: évente 3824 eset 100 ezer katonára vetítve.
A kutatást vezető professzor úgy fogalmazott: azok, akiket a képlet alapján a magas kockázati csoportba soroltunk, szinte flörtölnek a halállal. Bár 100, korábban kórházi kezelés alatt álló katona közül három-négy volt az öngyilkosok száma, legalább további negyvennel történt valamilyen komolyabb incidens egy éven belül. A kutatók szerint a katonák saját, egyedi adatai alapján adatbázist készíthetnek a megjósolható egyéni kockázatokról. A folyamatosan frissülő adatbázist szükség esetén megosztanák az orvosokkal is, így ha egy katona kórházba kerül, személyre szabott kezelést és utánkövetést biztosíthatnak számára. A szakemberek jelenleg az USA Katonai Kutatóközpontjában fejlesztik az adatbázis keretrendszerét, azt viszont még nem tudják, hogy a szisztémát mikor alkalmazhatják a gyakorlatban is — írja a Military Times.