Új nemzetközi technológiai esemény debütál idén novemberben Budapesten, amely egyszerre szeretné megszólítani a szakembereket és a nagyközönséget.
November 21-24. között, első alkalommal rendezik meg a TECHXPO 2024-et. A show tartalmas nemzetközi konferencia programmal várja a szakembereket, míg a nagyközönség látványos kiállítás keretében tekintheti meg és próbálhatja ki a legfrissebb technológiai vívmányokat. A szervezők tízezer látogatót, közel száz kiállítót és több mint ötven előadót várnak a rendezvényre, amelynek célja, hogy Kelet-Közép-Európa kiemelkedő nemzetközi technológiai rendezvényeként bemutatkozási lehetőséget teremtsen a régió innovatív megoldásainak és összekapcsolja a térség technológiai ökoszisztémáját.
A rendezvény így a hazai, regionális és globális vállalatok, cégek számára lehetőséget nyújt majd legújabb szolgáltatásaik és termékeik bemutatására mind az üzleti-gazdasági, szakmapolitikai-diplomáciai szféra mind a fogyasztók számára. A TECHXPO 2024 továbbá átfogó képet ad arról, hogyan találkozhat és élhet együtt hatékonyan, előremutatóan és fenntarthatóan a humán és a tech világ. Az esemény azt is bemutatja, milyen sok ponton tudnak együttműködni a vállalatok, nemzetek, földrészek képviselői a digitális technológia által vezérelt világban; legyen szó kultúráról, innovációról vagy fenntarthatóságról.
A TECHXPO 2024 tehát egyszerre konferencia, kiállítás és vásár, amelyen a szakmai szereplők, a technológiát használó vállalkozások és a vásárlók egyaránt találkozhatnak a technológiai újdonságokkal és a mindennapi életet megváltoztató megoldásokkal.
Széles skálán mozog a tematika
A négynapos technológiai show konferencia programja a digitális állampolgárság és digitális társadalom, az európai versenyképesség, a felelős és fenntartható digitalizáció, a nők szerepe a digitális átalakulásban, a kiberbiztonság, illetve a mobilitás és e-mobilitás témáival várja a szakembereket. A tematika kiemelt eleme a kormány által a közelmúltban indított digitális állampolgárság program, illetve nemzetközi és magyar szinten a digitális társadalmak fejlődésének bemutatása.
A kiállítótérben pedig a látogatók számos izgalmas technológiai innovációval találkozhatnak, melyek a digitális állampolgárság és digitális világ, a mobilitás, e-mobilitás és a mögöttük rejlő technológia, illetve kimondottan a nőkre fókuszálva, a hétköznapok innovatív megoldásait mutatják majd be. Emellett show a karácsonyi szezonra hangolódva számos új okoseszközt és szórakoztató elektronikai terméket is felvonultat majd.
A kiállítás keretében továbbá néhány kiemelt jelentőségű ország bemutatja majd innovációs erejét és technológiai tudását. A TECHXPO mindezek mellett helyt ad a PlayIT, az ország legnagyobb gamer rendezvénye hivatalos after partyjának.
Lehetőség a tech szektornak
A TECHXPO 2024 kiemelt célja, hogy csatlakozva a hazánk európai unió soros elnökségével kapcsolatos rendezvénysorozathoz, az azzal együtt járó, Magyarországra irányuló nemzetközi figyelmet kihasználva kiemelt bemutatkozási és kapcsolatépítési lehetőséget biztosítson a hazai és kelet-közép-európai technológiai szektor számára. A szervezők stratégiai célkitűzése, a Kelet és Nyugat üzleti és geopolitikai szereplőinek összekapcsolása: közös platform megteremtése és biztosítása a cégek számára a párbeszédre, együttműködésre, elősegítve a technológiai transzfert és tudásmegosztást.
A szervezők ezzel párhuzamosan már készülnek a jövő évi rendezvényre, mely az idei bemutatkozó esemény után, egy még nagyobb szabású nemeztközi expó lesz, amellyel kapcsolatban már folyamatosan zajlanak az egyeztetések a kiállítókkal, valamint a kutatás-fejlesztési, oktatási, és tudományos szektorok szereplőivel.
A TECHXPO fő stratégiai partnere a Ringier Hungary. Így a szervező csapat kiemelten épít majd a svájci hátterű vállalat nemzetközi tudására, tapasztalatára és kapcsolatrendszerére, valamint arra, hogy a Ringier médiatermékein keresztül szinte minden magyar háztartást elér és kiterjedt céges kapcsolatrendszerrel rendelkezik hazánkban is. (Talán nem tévedünk nagyot, ha a szervező társaság a tavaly, november 16-án bejegyzett Techxpo Kft. lehet. E cég tulajdonosai között van az ICT Global weboldal alapítója, tulajdonosa, márkaigazgatója is. A -szerk- megj.)