Elon Musk esete a szólásszabadsággal

Trump: Musk egy nagy zseniElon Musk lett a Twitter legnagyobb részvényese, miután megvásárolta a cég több mint kilenc százalékát.

A Twitter közösségi portált üzemeltető vállalat részvényei tovább emelkedtek a héten, miután Musk megvásárolta a mikroblogot működtető közösségimédia-vállalat részvényeinek 9,2 százalékát — adta hírül a The Wall Street Journal. Az amerikai üzleti-politikai napilap online cikke szerint ezzel Musk vált a Twitter legnagyobb részvényesévé. A lap szerint Musk csaknem hárommilliárd dollárt fizetett a részvényekért. A vállalat azt is bejelentette, hogy a milliárdos helyet kap a Twitter igazgatótanácsának tagjai között.

Amerikai sajtójelentések szerint Musk a mikroblog-szolgáltató munkája minőségének javítását ígérte. „Az elkövetkező hónapokban jelentősen javítani szeretném a Twittert” – fogalmazott  Musk, aki nemrégiben bírálta a platformot, mert szerinte nem teszi lehetővé a szólásszabadságot. Egyben azt sejttette, hogy visszaállítják Donald Trump  Twitter-fiókját, amit 2021-ban tettek elérhetetlenné, mert a volt elnök hívei megostromolták az amerikai kongresszus épületét. A Twitter úgy találta, hogy tweetjeiben erőszakra, bűntettekre bátorította híveit…

Tágítsd a látóköröd: Nem ingyen volt jó fej Elon Musk


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Kedvezményes hívást és internetet biztosítanak EU-s és ukrajnai mobilszolgáltatók

szo ápr 9 , 2022
Európai uniós és ukrajnai székhelyű távközlési szolgáltatók az EU és Ukrajna közötti megfizethető, illetve ingyenes barangolási szolgáltatásokra és nemzetközi hívásokra vonatkozó nyilatkozatot írtak alá – közölte az Európai Bizottság. A brüsszeli testület közleménye kiemelte, az együttes nyilatkozat állandó keretet hoz létre, hogy segítse az Ukrajnában zajló háború elől lakóhelyüket elhagyni […]
Ukrajna menekült telefon

És még ez is...