Élőben nézhetik a baleseteket a mentésirányítók

mentoautoMár közterületi kamerarendszer is segíti a fővárosban az Országos Mentőszolgálat mentésirányítóit. A rendszert, amely a mentőszolgálat, a Fővárosi Önkormányzat, a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóság, a Budapest Közút Zrt., a Siemens Zrt. és a GVSX Kft. együttműködése révén valósult meg. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr-igazgatója az MTI-nek elmondta: ha befut egy segélyhívás a mentőkhöz, akkor a mentésirányítónak a bejelentő által elmondott információk alapján kell képet alkotnia arról, mi történhetett a helyszínen. Ez határozza meg a döntéseket, azt, hogy mennyi és milyen mentőerőt küldenek a helyszínre. A bejelentő azonban – különösen, ha érintett – nem biztos, hogy minden fontos információt el tud mondani.

Az informatikai fejlesztés révén a segélyhívást fogadó mentésirányító szükség esetén valós idejű kameraképet kaphat egy-egy közterületi baleset vagy rosszullét helyszínéről, élőben figyelheti és elemezheti a történéseket. A látottak alapján nemcsak a szükséges mentőerők kiválasztása, hanem akár a helyszín megközelíthetőségének könnyítése is lehetővé válik, ami emberéleteket menthet — tette hozzá. A rendszer Budapest mintegy háromszáz forgalomfigyelő kamerájának képét teszi hozzáférhetővé a mentésirányítók számára, akik szükség esetén a kamera forgatásával, több kameraállás egyidejű használatával, a kép nagyításával aprólékos részletekhez is juthatnak. Például, ha a képernyőn látszik, hogy beszorult sérültek is vannak, akkor azonnal riasztani tudják a katasztrófavédelem egységeit is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Számítógépes modellezés is segítette az ünnepek biztonságos lebonyolítást

hét aug 22 , 2016
ShareTweetPinShareSzámítógépes modellezés is segített abban, hogy minden helyszínen rendben lezajlottak az augusztus 20-i programok – közölte az állami ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője. Kádár Pál elmondta, hogy szektorokra osztották a várost, így tervezték meg az esetleges menekülési útvonalakat, amelyeket katasztrófavédelmi és rendvédelmi szempontból is megvizsgáltak. A tömeg mozgását […]

És még ez is...