Elnökjelölt-aspiráns a HP volt vezére

Carly-FiorinaCarly Fiorina, a Hewlett-Packard volt vezérigazgatója bejelentette, hogy indulni kíván a 2016-os amerikai elnökválasztáson, republikánus színekben. A hatvanéves Fiorina a Fehér Házra pályázó vagy pályázni szándékozó, elemzők szerint esélyesnek tartott republikánus élboly egyetlen női tagja. Az amerikai Szövetségi Választási Bizottság (FEC) honlapja szerint hétfőig országszerte 303-an jegyeztették be magukat hivatalosan az amerikai elnökválasztási küzdelem részvevőjeként. Az önmagát konzervatív, üzletpárti politikusként pozicionáló Fiorina a Facebook közösségi oldalon és az ABC televízióban jelentette be indulási szándékát.

“Úgy gondolom, hogy én vagyok a legalkalmasabb személy erre a munkára, mert én értem, hogy igazából hogyan működik a gazdaság. Értem a világot, azt, hogy ki lakik benne és azt, hogy a világ hogy működik” — mondta az ABC reggeli műsorában. Fiorina szerint a neme előnyt jelentene számára a demokraták favoritjának tekintett Hillary Clintonnal szembeni küzdelemben, mert a volt first lady és külügyminiszter vele szemben nem állíthatná azt, hogy neki van a legjobb esélye első nőként elnyerni az Egyesült Államok elnöki címét. A republikánus elnökjelölt-aspiráns úgy vélekedett, hogy Clinton nem szavahihető és a nyilvánosság elől elzárkózó politikus.

A multimilliomos volt HP-vezér önálló politikai pályafutása kudarccal indult: a 2010-es “félidős” választások idején – a republikánusok támogatottságának fellendülése ellenére is – sikertelenül próbálkozott meg Barbara Boxer kaliforniai demokrata szenátor posztjának elhódításával. 2008-ban, John McCain elnökjelölti kampánystábjának tagjaként felhördülést keltett az alelnöki posztra kiszemelt Sarah Palin tapasztalatlanságára vonatkozó megjegyzéseivel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.