Elkészült Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiája

2

Magyarország élni kíván a mesterséges intelligencia adta lehetőségekkel, a technológiai változások nyertese kíván lenni – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter.

Palkovics László a Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégia, amelynek kidolgozásában a Mesterséges Intelligencia Koalíció (MIK) több mint 250 tagszervezete, ezernél több szakértővel vett részt, alapvetések, technológiai fókuszterületek, projektek kijelölésével fogalmazza meg, milyen tevékenység szükséges a megvalósításhoz. A stratégia alapján fel kell készíteni a magyar társadalmat, a magyar gazdaságot arra, hogy ez a technológia jön, ez a technológia már itt van, próbáljuk meg alkalmazni – hangoztatta a miniszter. Palkovics azt mondta, a mesterséges intelligencia 2030-ra 11-14 százalékot adhat hozzá a nemzeti össztermékhez Magyarországon. A Mesterséges Intelligencia Stratégia szervezeti hátteréről elmondta: Budapesten felállítják a kormányzati struktúrába illeszkedő Nemzeti Adatvagyon Ügynökséget (Navü), Debrecenben pedig az adatok elemzésével foglalkoznak, amihez újabb szuperszámítógépet telepítenek a Debreceni Egyetemre. A kutatás-fejlesztés területéről kiemelte: már megalakult az MI Nemzeti Laboratóriuma, amelyen keresztül szeretnének a jövőben minél több kutatásba bekapcsolódni a világon. Elhangzott az is, hogy az ai.hungary.com weboldalra is felkerült a stratégia… pedig nem (lásd az illusztrációnkat).

2 thoughts on “Elkészült Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiája

  1. Köszönjük a felvilágosítást! A rossz címet egyébként az MTI híréből vettük át.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A TikTok is segít a gyűlöletbeszéd felszámolásában

sze szept 9 , 2020
A TikTok videomegosztó közösségi hálózat is csatlakozik az Európai Unió önkéntes, online terjesztett magatartási kódexéhez, amely a gyűlöletbeszéd felszámolását célozza – közölte az Európai Bizottság. Vera Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke pozitív lépésnek nevezte, hogy a kínai tulajdonú közösségi hálózat is kötelezettséget vállal a magatartási kódexben […]
TikTok

És még ez is...