Elkészült a Nemzeti Levéltár új adatbázisa

Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár általános főigazgató-helyetteseGépi kézírásfelismerés segítségével készült el a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) legnagyobb, az 1828. évi országos összeírást feldolgozó adatbázisa, amelyet hétfőn adtak át a nagyközönségnek.

Az 1828. évi országos összeírás teljes, 12 688 település adatait tartalmazó, indexelt képanyaga a Valenciai Műszaki Egyetem által fejlesztett algoritmus és mintegy hetven önkéntes munkájának eredményeként jött létre. Ez az összeírás az eddigi legnagyobb, kézírásfelismeréssel feldolgozott gyűjtemény Magyarországon – közölte a nemzeti levéltár. Az új adatbázis átadásán Mikó Zsuzsanna, az intézmény általános főigazgató-helyettese kiemelte: számos jó nemzetközi gyakorlatot követve az MNL is nyitott a civilek bevonására adatbázisainak fejlesztésében.

A főigazgató-helyettes reményét fejezte ki, hogy az önkéntesek által feldolgozott iratanyag és adatbázisok száma egyre gyarapodni fog, és megköszönte az önkénteseket adó Magyar Családtörténet-kutató Egyesület segítségét a közösségi összefogással végzett munkában. A közlemény kiemeli az önkéntesek európai szinten egyedülálló aktivitását, a meghirdetett programra ugyanis két nap alatt annyian jelentkeztek, hogy le kellett állítani a toborzást.

Az 1828. évi országos összeírás 196 724 oldalból áll, és tartalmazza a XIX. század első feléből valamennyi adófizetési kötelezettség alá eső háztartás tulajdonosának, családfőjének az adatait. Az egyedülálló történeti forrásban 2 845 595 személynév szerepel a történeti Magyarország, Horvátország és Szlavónia teljes területéről. A most közzétett irategyüttes elsősorban családtörténet-kutatási szempontból kivételesen értékes forrás, illeszkedve a honlapon már régóta elérhető korábbi, 1715. és 1720. évi összeírások sorába.

Az adatbázisban a kereshető személynevek mellett a vagyoni és társadalmi helyzetre vonatkozó adatok digitalizált képei is elérhetők a kutatók számára, szem előtt tartva, hogy az összeírás forrásértéke a korszak magyar társadalom- és gazdaságtörténete szempontjából pótolhatatlan.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Végre jön a Példaképünk Beckham sorozat

ked szept 27 , 2022
ShareTweetPinShare A Disney+ bejelentette, hogy a „Példaképünk, Beckham” (Save Our Squad with David Beckham) című brit sorozat premierje november 9-én, szerdán lesz a Disney+-on. A sorozat a BAFTA- és RTS-díjas Twenty Twenty produkciós cég, valamint a Studio 99 globális tartalom- és produkciós stúdió koprodukciójában készült. Utóbbinak Beckham a társalapítója. A […]
David Beckham

És még ez is...