Elkészítette első szelfijét az InSight űrszonda a Marson

Elkészítette első szelfijét az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) InSight robotgeológus űrszondája a Marson.

A tizenegy képkockából összeállított felvételen a leszálló egység napelemei, valamint műszerei is jól láthatóak – olvasható a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportálon. A misszió kutatói első ízben kaptak teljes képet az űrszonda „munkahelyét” képező, kisebb szobányi területről is, amely közvetlenül az űreszköz előtt terül el. Ez a kép mozaik, amelyet 52 fotóból állítottak össze. A következő hetekben a kutatók és mérnökök feladata az lesz, hogy meghatározzák, pontosan hova helyezze le a műszereit az űrszonda ezen a területen. Miután kijelölték a szeizmométer és a fúrást végző robot helyét, a szakemberek utasítják az űrszondát, hogy robotkarjával óvatosan helyezze el a műszereket a talajon. Mindkét eszköz talajszinten működik a legjobban, ezért fontos, hogy ne kerüljenek nagyjából 1,3 centiméternél nagyobb kövekre.

A kaliforniai Vandenberg légi támaszpontról május 5-én útnak indított InSight űrszonda november 26-án landolt a Marson, ahol két éven át végez kutatásokat, alapvetően a bolygó mélyét vizsgálja, valamint megméri a hőmérsékletét. A NASA tudósai 22 helyszínből választották ki a landolás helyét, az Elízium-síkságot, amely egy sík térség a marsi egyenlítőtől északra. Az egymilliárd dolláros (286 milliárd forint) amerikai-európai misszió kutatásának célja, hogy pontosabb képet kapjon a tudomány, miként keletkezett 4,5 milliárd éve a Mars és a Naprendszer többi kőzetbolygója, köztük a Föld is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Google blokkolását helyezte kilátásba egy orosz távközlési hatósági vezető

szo dec 15 , 2018
ShareTweetPinShareOroszország blokkolhatja a Google keresőmotorjához való hozzáférést, ha az amerikai informatikai cég továbbra sem tartja tiszteletben az orosz törvényi előírásokat és nem távolítja el keresési találatai közül a tiltott oldalakat – figyelmeztetett szerdán Vagyim Szubbotyin, az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság (Roszkomnadzor) helyettes vezetője, az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva. Szubbotyin elismerte, […]

És még ez is...