mínuszos.hu

Elkérte a telefont, azután persze nem adta vissza

ZX-81

okol-verNem csak a történelem, de a hülyeség is ismétli önmagát. Történt ugyanis, hogy C. István 2015. szeptember 8-án 16 óra 45 perc körül a Budapest VI., Nyugati téri aluljáróban a vele egy társaságban lévő másik férfi mobiltelefonját elkérte. A sértett több alkalommal megkísérelte visszakérni, visszavenni tőle telefonját, azonban azt nem adta vissza. A két férfi között dulakodás alakult ki, amelynek során a rabló a sértettet ököllel megütötte, aki eközben kivette C. István zsebéből a telefonkészüléket. Amikor a sértett értesítette a rendőrséget, a gyanúsított egy szikével megfenyegette őt. A Készenléti Rendőrség járőrei 2015. szeptember 8-án 17 óra 45 perckor a helyszínen elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyt, akit a kerületi rendőrkapitányságra előállítottak, gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették.

Exit mobile version