Elindult az EÉR, átláthatóbb lesz a licitátás

KunfalviZoltanElsejétől a felszámolási eljárásokban elektronikus úton kell értékesíteni az adós vagyontárgyait, az Elektronikus Értékesítési Rendszer (EÉR) 2015. január elsejétől hivatalosan is működik, amely által nyilvánosabbá, ezáltal átláthatóbbá, ellenőrizhetőbbé válik a felszámolók munkája – jelentette be a felszámolói névjegyzék vezetésével kapcsolatos feladatok irányításáért és összehangolásáért felelős miniszteri biztos. Kunfalvi Zoltán elmondta: januártól az interneten teszik közzé az árverési hirdetményeket és az értékesítési pályázatokat, továbbá az EÉR-en folyik a licitálás, illetve a pályázati értékesítés is.

A tervek szerint a vásárlóként bárki számára elérhető online felület elősegíti, hogy minél többen vegyenek részt az eljárásban licitálóként, ezzel élénkítve az árversenyt, a befolyó magasabb vételárnak köszönhetően pedig a felszámoló várhatóan a korábbiaknál nagyobb hányadát tudja kifizetni a hitelezői igényeknek és munkavállalói kintlévőségeknek. Az állami szerv által működtetett számítógépes rendszer várhatóan átláthatóbb, ellenőrizhetőbb eljárást teremt, kizárja a visszaéléseket, megelőzi, hogy olyan személyek, szervezetek szerezzenek tulajdont, akik az adóssal, annak tulajdonosi körével, vagy a felszámoló szervezettel esetleg összejátszanak – hangsúlyozta a miniszteri biztos.

Kunfalvi szerint az EÉR nagy előnye, hogy biztonságos és stabil, a rendszer a felületen történő összes cselekményt naplózza és eltárolja, tehát az értékesítés és az üzemeltetés is átláthatóvá válik. A felhasználóbarát rendszer továbbá megkönnyíti a lehetséges vevők számára az eladásra meghirdetett vagyonelemek kínálatának áttekintését és az árak összehasonlítását. Az internetes oldalon 7000 forintért bárki regisztrálhat, a felszámoló társaságok alapdíja havi bruttó 5000 forint, illetve van egy sávos 1000-20 000 forint közötti licitindítási díj, az értékesített vagyon után pedig egy százalék jutalékot számítanak fel. Az új értékesítési rendszer kifejlesztése megközelítőleg 65 millió forint volt, amelyet a központi költségvetés finanszírozott — válaszolta a miniszteri biztos az MTI kérdésére.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Bosch a hálózatba kapcsolt épületekben lát fantáziát

ked jan 6 , 2015
ShareTweetPinShareA Bosch felvásárolta a BSH Bosch und Siemens Hausgeräte GmbH vállalatban meglevő Siemens részesedést: a vállalat új neve BSH Hausgeräte GmbH lesz — jelentette be a Bosch. Az antitröszt hatóságok jóváhagyását követően az eddig 50-50 százalék Bosch-Siemens tulajdoni hányaddal működő vegyesvállalat a Bosch százszázalékos tulajdonú leányvállalataként működik tovább. Ez a […]

És még ez is...