Elindult a Programozd a jövőd! projekt gyakornoki programja

Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkáraElindult a Programozd a jövőd! projekt gyakornoki programja, amelynek célja, hogy az informatikai szakon tanuló egyetemi hallgatók – pénzkereset mellett – gyakornokként munkatapasztalatot szerezzenek, és ne hagyják félbe egyetemi tanulmányaikat — jelentette be Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára. Solymár szerint középtávon 22 ezer és 25 ezer közötti informatikus hiányzik, az it-szektor pedig közvetett hatásával legalább 72 ezer munkavállalónak adna munkát. A Programozd a jövőd! projekt egyik kiemelt célja, hogy az informatikai ágazatban emelkedjen a szakképzett diplomások száma.

Solymár elmondta, hogy az egyetemeken általában harminc százalék körüli a lemorzsolódás aránya, ugyanakkor ez a mutató az informatikai szakokon 45 százalék felett van. A lemorzsolódás csökkentését célzó gyakornoki programban a hazai kis- és középvállalkozások számára lehetővé teszik, hogy elektronikus felületen jelentkezzenek gyakornokok fogadására. A programba minimálisan száz hazai kkv bevonását tervezik, legalább ötszáz aktív, informatikai hallgatói jogviszonnyal rendelkező diákot szeretnének bevonni a programba. A gyakornoki programban a kormány hallgatónként a minimálbér 92,5 százalékát adná támogatásként, a gyakornoki díjról a kkv döntene a piaci szinthez mérten. A programban maximálták az eltölthető munkahelyi órák számát, a munkaadó nem tehet teljes munkaidős foglalkoztatásra vonatkozó állásajánlatot gyakornokának, amíg tart annak hallgatói jogviszonya. A programra a www.gyakorlatom.hu oldalon lehet jelentkezni, a lehetőség 2022 szeptemberéig áll fenn – közölte Solymár.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Pekingi propaganda kiadványok: Peking - Washington 1:1

sze márc 11 , 2020
ShareTweetPinSharePeking ellenlépéseket helyezett kilátásba válaszul arra, hogy Washington bejelentette, korlátozza a kínai állami média Egyesült Államokban dolgozó munkatársainak számát. Csao Li-csian, a kínai külügyminisztérium szóvivője úgy fogalmazott: Washington „politikai elnyomást” alkalmaz a kínai sajtóval szemben, ezzel pedig súlyos károkat okoz a két ország közötti kapcsolatokban. Kína fenntartja magának a jogot […]
China Daily

És még ez is...