Elérhető a magyar EU-elnökség parlamenti együttműködésének hivatalos honlapja – közölte az Országgyűlés sajtóirodája.
Július 1. és december 31. között Magyarország – 2011 első fél éve után – második alkalommal látja el az Európai Unió Tanácsa elnökségének feladatát. „Az Országgyűlés így házigazdája, fő szervezője a félév során – és még azon túl is – megvalósuló európai uniós parlamentközi eseményeknek”. A honlapon betekintést nyújtanak az európai uniós parlamentközi diplomáciába.
A rövid ismertetők mellett élő internetes közvetítésen nyomon követhetők a 2024 őszi fél évében, valamint a 2025 első felében megrendezendő parlamentközi konferenciák. Ezeken az Európai Unió nemzeti parlamentjei, az Európai Parlament, a tagjelölt országok népképviseletei és más meghívott parlamentek képviselői cserélnek véleményt a magyar EU-elnökség legfontosabb témáiról.