Elindult a BP szegedi üzleti szolgáltatóközpontja

Megnyílt a British Petrol (BP) szegedi üzleti szolgáltatóközpontja, ahol jelenleg csaknem kétszáz munkavállaló dolgozik, a foglalkoztatotti létszámot a tervek szerint 2020-ra ötszázra növelik.

Richard Hookway, a BP Global Business Services és IT ügyvezető igazgató elmondta, a cég a világ egyik vezető integrált energiavállalataként 72 országban van jelen. Az új szolgáltatóközpont megnyitásával a foglalkoztatottak létszámát tekintve Magyarország a BP számára az öt legfontosabb ország, Szeged pedig a tíz legjelentősebb város közé került. A szakember hangsúlyozta, a BP számára nagyon fontosak az alkalmazottak, ezért kiváló munkahelyi körülményeket teremtenek, hogy a dolgozók a legjobbat hozzák ki magukból. A cég számára fontos a sokszínűség is, a BP GBS Europe-nál dolgozó emberek 15 százaléka Magyarországon kívülről származik, kétharmada nő, hetven százalék pedig fiatalabb 35 évesnél. A cég tájékoztatása szerint a szegedi üzleti szolgáltatóközpontot mintegy nyolcmilliárd forintos beruházással valósult meg, amelyből 1,9 milliárd forintot a magyar kormány támogatása fedez.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az Apple és a Google letaszíthatatlan a trónról

pén szept 29 , 2017
Az ötödik egymást követő évben idén is az Apple és a Google bizonyult a világ legértékesebb márkájának az Interbrand nevű amerikai tanácsadó vállalat globális rangsorában. A száz vállalatot rangsoroló „Best Global Brands” globális márkarangsorban 51 amerikai vállalat szerepel, ezen belül az első tíz helyből hét jutott amerikainak. Az Apple és […]
iPhone

És még ez is...