Elhunyt William C. Lowe, az IBM első személyi számítógépének fejlesztését irányító fizikus. Halálának oka szívroham volt – erősítette meg a hírt Lowe lánya, Michelle Marshall. A 72 éves korában elhunyt Lowe 1962-ben terméktesztelő mérnökként kezdett dolgozni az IBM-nél, amely az 1970-es évek második felében azt kezdte kutatni, hogyan törhet be a személyi számítógépek piacára. A cég addig a nagy állami és vállalati számítástechnika területét uralta, a gépeket saját gyártású alkatrészekből készítették és saját szoftverrel működtették – tudósított a halálesetről a The New York Times online kiadása. Az időközben az egyik IBM-telephely fejlesztési és gyártási igazgatójává kinevezett Lowe 1980-ban azzal az ötlettel állt elő, hogy egy év alatt a szoftverek és számítógép-alkatrészek egyre növekvő piacán kapható áruk felhasználásával személyi számítógépet fejleszthetnek – évekkel azután, hogy az Apple első hasonló célú terméke megjelent. A következő év augusztusában piacra is került az 5150-es modellként ismert IBM PC. Operációs rendszerét egy akkor alig ismert kis cég, a Microsoft biztosította, mikroprocesszorát pedig az Intel. A kisvállalkozások és fogyasztók számára készült gép akkor 1565 dollárba került (ma értékén körülbelül 4 000 dollár, azaz 855 ezer forint). A megjelenése utáni egy év alatt több mint 250 ezer darabot adtak el belőle. Lowe 1988-ban távozott az IBM-től, és a Xeroxnál kezdett dolgozni, majd 1991-ben az üzleti magánrepülőket gyártó Gulfstream igazgatója lett — írja az MTI.
Next Post
Leáll az Sberbank-Volksbank it-rendszere
csü okt 31 , 2013
A Magyarországi Volksbank Zrt. 2013. november 1-jétől, azaz péntektől Sberbank Magyarország Zrt. néven működik tovább – közölte honlapján a pénzintézet. A névváltoztatás kapcsán a bank informatikai rendszerének karbantartása miatt 2013. október 31-én, csütörtökön rövid ideig a pénzintézet egyes internetes szolgáltatásai nem lesznek elérhetőek, így a Volksbank@Net Internet Bank 18 órától […]

És még ez is...
-
2012. június 12.
Kleine fische gute fische
-
2014. március 18.
LG: halál a porcicákra
-
2020. január 23.
A magyar robotépítők köszörülhetik ki a kézilabdacsapat bukását
-
2012. május 6.
Hazudós a Yahoo! vezérigazgatója
-
2014. január 5.
Román tabletek hódítják meg Németországot
-
2013. április 5.
4G-s LTE routert kínál a D-Link