mínuszos.hu

Elfogadták a távközlési adót

ZX-81

Hívásonként és megkezdett percenként kétforintos telefonadó bevezetéséről döntött a parlament pénteken. A július 1-jétől hatályos törvény alapján két forintot kell fizetni a szolgáltatónak minden elküldött üzenet után is. Az új adót augusztustól szedik be a szolgáltatóktól. Az adó – amelynek alapja az indított hívások időtartama és az elküldött üzenetek száma – havonta magánszemélyeknél legfeljebb hétszáz, a cégeknél kétezer-ötszáz forint lehet. Magánszemélyeknél havonta az első tíz perc megkezdett beszélgetés adómentes. Szintén mentesül az adó alól a segélyhívás és az adománygyűjtő számok hívása. A szolgáltatóknak az adót havonta kell megállapítaniuk, valamint az adóhatóság által rendszeresített nyomtatványon bevallaniuk és megfizetniük. A kormány az adóból évi 44,4 milliárd forint bevétellel számol. Az előterjesztést a parlament név szerinti szavazással 247 igen és 82 nem szavazat mellett fogadta el — számolt be az MTI.

Exit mobile version