Élesedtek a fogyasztókat védő új szabályok

internet fogyasztóÉletbe léptek a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok törvényi szabályozásának új, az eddigieknél szigorúbb rendelkezései.

Uniós szintű fogyasztóvédelmi változások következményeként 2022. május 28-tól hazánkban is szigorúbb rendelkezések léptek életbe a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok törvényi szabályozásában. A jogszabályi változások – a határidővel egyetemben – csaknem másfél éve, 2020 decembere óta ismertek a hazai vállalkozások számára. A kereskedőknek így elegendő idő állt rendelkezésre ahhoz, hogy kereskedelmi gyakorlataikat a holnap hatályba lépő rendelkezésekhez igazítsák. A cégek azonban nem csupán a jogszabályszövegekre hagyatkozhattak a felkészülés során: a nemzeti versenyhatóság célzott kommunikációval, előadások tartásával, illetve a szigorodó elvárásokat közérthetően összefoglaló tájékoztatóval segítette a piacok szereplőit. A Gazdasági Versenyhivatal emellett közösségi kampánnyal hívta fel a fogyasztók figyelmét új jogaikra, valamint a változásokkal kapcsolatos egyes gyakorlati tudnivalókra. Az életbe lépett szabályok az eddigieknél erősebben védik a fogyasztók érdekeit többek között az akciós árak feltüntetése, illetve a vásárlói értékelések és fogyasztói vélemények megjelenítésének terén.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Végre megteremtik a digitális állampolgárságot

ked máj 31 , 2022
Végre új korszak veszi kezdetét Magyarországon az általános digitalizáció területén. Megalakul ugyanis a várva-várt Digitális Magyarország Ügynökség, amely egyfajta ernyőszervezetként szinte valamennyi hazai digitalizációs folyamatot egy platformra terel majd a hatékony fejlesztés és működés érdekében – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK). Az újonnan megalakítandó szervezet élére a nagy munkabírású, […]
Guller Zoltán, DMÜ

És még ez is...