mínuszos.hu

Élesbe fordult a FUTÁR rendszer

 

Idén, több ütemben kezdi meg a Forgalomirányítási és Utastájékoztatási Rendszer (FUTÁR), amely egy integrált közösségi közlekedési informatikai és tájékoztatási rendszer. Ráadásul tavaly december 10-én, első alkalommal tesztelték az új FUTÁR rendszert egy mozgó autóbuszon – és sikeresen — olvasható a BKK honlapján. A teszt során a beépített fedélzeti egység hibátlanul működött: sikeres volt a kapcsolatfelvétel a diszpécserközponttal, a rendszer folyamatosan azonosította a jármű helyzetét, és ennek függvényében megfelelően vezérelte – a régi Ikarusba tesztelési célból csak ideiglenesen beszerelt – kijelzőket. Az erősítő cseréjével a következő megállóhelyek bemondása jól érthetővé vált és az már nem a járművezetőn múlik: a következő megállót a rendszer a földrajzi helyzet alapján automatikusan mondja, még a legöregebb járműveken is. A központi diszpécserszolgálat szoftverrendszerének első verziója is működik már, a BKK diszpécserei monitorukon folyamatosan nyomon követhették a jármű mozgását. A végleges rendszer 2013 tavaszára készül el, 2013 második felére pedig több mint kétezer jármű szerelését kell a vállalkozó Synergonnak elvégezni.

Exit mobile version