Elégedettek Rékasival

Orbán Viktor miniszterelnök, Timotheus Höttges vezérigazgató, Deutsche Telekom AG, Rékasi Tibor vezérigazgató, Magyar Telekom Nyrt. és Srinivasan Gopalan, a Deutsche Telekom Csoport Európáért felelős Igazgatósági tagja. (Forrás: MTI)Az igazgatóság keddi döntése alapján Rékasi Tibor vezérigazgatói szerződése 2024. június 30-ig meghosszabbodik – közölte a társaság. Az igazgatóság elnöke azzal indokolta a döntést, hogy a cégvezető folyamatos növekedési pályán tartotta a Magyar Telekomot, annak vezető szerepét minden piaci szegmensben megerősítette. Rékasit 2018 júliusában nevezték ki három évre, megbízatásáról tehát a szerződés lejárta előtt döntöttek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Most egymilliárd forinttal támogatjuk az IBM-et

sze dec 2 , 2020
ShareTweetPinShareAz IBM 3,5 milliárd forintból, egymilliárd forintos állami támogatással fejleszti a székesfehérvári informatikai központját. Az állami támogatást azzal indokolta, hogy a bővítéssel háromszáz új munkahely is létrejön. Az IBM a dunántúli megyeszékhelyről számítástechnikai rendszerek távfelügyeletét biztosítja, megrendelőik túlnyomórészt külföldi társaságok. A New York-i cég a székesfehérvári egységgel együtt csaknem hatezer […]
IBM merevlemez

És még ez is...