Elege van az EU-nak az elektronikus kereskedelmi csalásokból

Továbbfejlesztik az uniós adórendszert az elektronikus kereskedelemben elkövetett csalások elleni fellépés és a kisvállalkozások növekedésének elősegítése érdekében. Az uniós tagállamok megállapodásra jutottak, amelynek értelmében az adócsalás elleni küzdelemért felelős hatóságok hozzáférhetnek majd az online vásárlásokra vonatkozó adatokhoz, ami megkönnyíti az ágazatban elkövetett, az EU-ban évente mintegy ötmilliárd euróra becsült áfacsalások elleni küzdelmet. Mindemellett a megállapodás elősegíti a kis- és középvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentését is. Pierre Moscovici, a gazdasági és pénzügyekért, valamint az adó- és vámügyért felelős biztos bejelentette, hogy az Európai Bizottság az elmúlt öt évben figyelemre méltó eredményeket ért el az uniós áfarendszer egyszerűsítését illetően, ezáltal csökkentve a csalás lehetőségét és könnyítve a jogszerűen tevékenykedő vállalkozások terheit. „A tagállamok egyértelműen azonos álláspontot képviselnek e célokat illetően, és remélem, hogy ez a lendület a rendszer alapját képező jogszabályok nagyszabású reformjához vezethet” – nyilatkozta Moscovici.

Az uniós pénzügyminiszterek korábbi megállapítása szerint az utóbbi évek nagyarányú áfakiesése arra hívja fel a figyelmet, hogy az Európai Unió áfaszabályait teljes körűen meg kell reformálni, és a tagállamoknak szorosabban együtt kell működniük az áfacsalás visszaszorítása és a jogszerű üzleti és kereskedelmi tevékenységek megkönnyítése érdekében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Nagyon kellett: százmilliós üzletet kötött az IP Systems

hét nov 11 , 2019
ShareTweetPinShareEurópán belül az első több országot átfogó gázpiaci egyesítést hozzák tető alá a magyar IP Systems Zrt. megoldásával. Az energetikai szoftverfejlesztésre szakosodott vállat már bevezetés alatt álló informatikai rendszere révén az észt és a lett gázszállítói infrastruktúra kerül közös platformra. A közbeszerzési eljárás keretében elnyert mintegy százmillió forint értékű projektet […]

És még ez is...