EJMSZ: erősíteni kell a természettudományi, műszaki, informatikai, és a matematika oktatást a közoktatásban

mobilchildRugalmasabbá kell tenni a duális képzés szabályozását, a vállalatok bekapcsolódása érdekében kézzel fogható ösztönzőket kell beépíteni a rendszerbe – olvasható az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) által a duális képzés sikerességének növelésére kidolgozott javaslatcsomagban, amelyet a szövetség kedden juttatott el az MTI-nek. A képzés lehetséges átalakításai között szerepel például, hogy a duális hallgatók száma után a cégek sávos adókedvezményben részesüljenek, ezáltal a vállalati mentorok kieső ideje, a számukra fizetendő plusz juttatások nem a cégeket terhelnék.

Kiemelték: bár a duális képzés első tapasztalatai részben pozitívak, főként annak újszerűsége és gyakorlatorientáltsága miatt, a merev szabályozás nehezíti a koncepció megvalósítását. A jelenlegi modell keretei között a különböző iparágak és felsőoktatási képzési területek szakmai sajátosságai számos esetben lehetnek akadályai a duális képzés bevezetésének. A duális képzésnél az EJMSZ szerint a legégetőbb kihívás a közoktatás teljesítményének növelése a természettudományi, műszaki és informatikai, valamint a matematika területén.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Humansoft nyerte a Várgondnokság tenderét

sze jún 22 , 2016
ShareTweetPinShareA Humansoft Kft. nyerte a Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. nyílt eljárással kiírt tenderét. Az informatikai eszközök beszerzésére kiírt pályázat nyertese 16 298 490 forintért szállíthatja az alábbi eszközöket. A szerződés eredetileg becsült összértéke 15,7 millió forint volt. A Közbeszerzési Értesítő szerint a tenderen más társaság nem pályázott. Hálózati eszközök 104 […]

És még ez is...