Einstein-teleszkóp: A fiúk a bányában dolgoznak

Einstein-teleszkóp - A fiúk a bányában dolgoznak: Oláh László, Varga Dezső, Surányi Gergely (A háttérben a fémdoboz a müondetektor)A világegyetemre új ablakot nyitó Einstein-teleszkóp előkészítését is segítik a magyar kutatók által telepített müondetektor.

Az Einstein-teleszkóp (ET) egyik lehetséges helyszínének vizsgálatához járulnak hozzá a Wigner Fizikai Kutatóközpont kollégái a szardíniai Sos Enattos bányában, ahol az Innovatív Detektorfejlesztő Lendület Kutatócsoport által készített modern müondetektort üzembe helyezték.

Albert Einstein elmélete szerint a gravitációs hullámokat bizonyos módon változó tömegeloszlások (például egymás körül keringő fekete lyukak) keltik, és a forrásukról leválva fénysebességgel terjednek. A Naprendszeren kívüli világegyetemről eddig csak a különböző hullámhosszú fényhullámok segítségével, röntgenteleszkópokat, rádióantennákat, távcsöveket alkalmazva, valamint a nagyenergiájú kozmikus részecskék megfigyelésével tudott információt szerezni az emberiség. Ám a gravitációs hullámok észlelése, vizsgálata szinte egy új érzékszervet jelenthet a világegyetem megismerésében.

Az Einstein által megjósolt gravitációs hullámok első észlelése óta tervezik a meglévőknél egy nagyságrenddel érzékenyebb mérőberendezés megépítését Európában. Az ET projekt felkerült a Kutatási Infrastruktúrák Európai Stratégiai Fóruma által támogatott berendezések listájára is. Az ET tervezése nemzetközi együttműködés keretében zajlik, amelynek a Wigner FK is része.

A gravitációs hullámok méréséhez

védett, egyéb sugárzástól mentes, föld alatti terület a legalkalmasabb. Jelenleg két helyszín aspirál a teleszkóp megépítésére, a holland–német–belga hármashatár és az olaszországi Szardínia szigete. A Wigner FK munkatársai, Oláh László, Surányi Gergely és Varga Dezső a szardíniai Sos Enattos bánya vizsgálatához járulnak hozzá az oda telepített müondetektorral. A mérések célja az oda tervezett ET feletti kőzetréteg tulajdonságainak megismerése és a kozmikus részecskék által okozott háttérsugárzás felmérése.

A kozmikus sugárzás légköri kölcsönhatásaiból származó müon nevű részecskék természetes eredetűek, áthatolnak egyebek mellett a kőzeteken is, miközben annak sűrűségétől függően egy részük elnyelődik. A müográfia ezt a tulajdonságot használja arra, hogy nagy objektumok szerkezetéről információkat nyerjen. A gravitációs hullámok méréséhez pedig lehetőleg háttérsugárzás-mentes terület kell, ezért szükséges a müonok jelenlétét is mérni.

A Wigner FK kutatóinak sikerült a szardíniai bányában beindítani a kozmikusrészecske-detektort, amely immár hetek óta szolgáltatja az adatokat. A detektort több járatban is elhelyezik majd, ezért a mérés várhatóan több hónapig tart. A bányában a Wigner FK-ban fejlesztett gáztöltésű nyomkövető rendszer mellett a lyoni Institut de Physique des 2 Infinis szcintillátor detektora is végez méréseket.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Még egy érv, hogy óvakodj a Windowstól

pén aug 9 , 2024
Hiába telepítesz minden frissítést, ha a hackerek a javítások előtti állapotba kényszeríthetik a Windowsodat. A SafeBreach biztonsági kutatója, Alon Leviev a Black Hat 2024 konferencián bemutatta, hogy két nulladik napi sebezhetőség is kihasználható downgrade támadásokhoz, amelyek révén a legújabb verziót futtató Windows 10, Windows 11 és Windows Server rendszerek patch […]
windows

És még ez is...