mínuszos.hu

Együttműködési megállapodást kötöttek: versenykorlátozás gyanújával vizsgálják a két céget

GVHVersenykorlátozás gyanúja miatt vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Star Network MCN Szolgáltató Kft.-t és a 4KIDS Meseportál Kft.-t – közölte a hatóság.

A GVH Mínuszos.hu-hoz eljuttatott közleménye szerint a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti a jogsértés megállapítását, de a két, többek között Youtube-kampányokkal és influencer-marketinggel foglalkozó cég együttműködési megállapodása alapján a GVH piacfelosztást feltételez, ami súlyos jogsértés. A vállalkozások között ráadásul olyan információcsere is megvalósulhat, amely kizárhatja, vagy jelentős mértékben csökkentheti a versenytársak egymástól független viselkedéséből fakadó bizonytalanságot, ami a piaci verseny alapvető mozgatórugója – írták. A közlemény hangsúlyozza, hogy a hasonló együttműködési megállapodások nem feltétlenül károsak, hiszen eredményezhetnek költségmegtakarítást, jobb termékminőséget, szélesebb kínálatot, gyorsabb fejlődést is. A piacot viszont nem oszthatják fel, mert a verseny torzulása a lehetséges előnyöknél nagyobb hátrányt okozhat a fogyasztóknak – tették hozzá.

Exit mobile version