Egységben az erő: meghátrált a Viagogo

ViagogoA másodlagos jegyértékesítési platformot üzemeltető Viagogo közös uniós nyomásra vállalta, hogy változtat szerződési feltételein és javít fogyasztói tájékoztatási gyakorlatán.

A Gazdasági Versenyhatóság (GVH) közleménye szerint az EU fogyasztóvédelmi hatóságait tömörítő Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózat (CPC), amelynek a versenyhivatal is tagja, még 2021 tavaszán indított párbeszédet a svájci székhelyű társasággal, miután számos panasz érkezett a cég működésével kapcsolatban.

A jegyértékesítő társaság az uniós nyomás hatására „önként” vállalta, hogy augusztus végéig módosítja weboldalát a fogyasztók jobb tájékoztatása érdekében. Így vállalta, hogy pontosabb tájékoztatást nyújt arról, hogy hogyan rangsorolja a jegyeket a keresési eredményekben; jelentősen csökkenti a weboldalán felugró ablakban megjelenő, visszaszámlálást tartalmazó üzenetek számát; továbbá már a jegyválasztó oldalon tájékoztatja a fogyasztókat, hogy a jegy eladója kereskedő vagy egy másik fogyasztó; és lehetővé teszi – amennyiben elérhető – a fogyasztók számára, hogy pontos ülőhelyszámot válasszanak, és ne csak azt, hogy a helyszín melyik szektorában szeretnének helyet foglalni.

A megegyezés részeként a Viagogo jelezte: beépíti a szállítási díjat a feltüntetett árakba, ha egy jegyhez csak egy szállítási lehetőség áll rendelkezésre. Több szállítási cím esetén pedig vállalta, hogy egyértelműbben tájékoztatja a fogyasztókat arról, hogy a szállítási díjakat nem tartalmazza a feltüntetett ár. A társaság számos helyen módosítja az általános szerződési feltételeit és többek között kötelezettséget vállalt arra, hogy nem változtatja meg egyoldalúan a szerződési feltételeit anélkül, hogy előzetesen tájékoztatná a fogyasztókat, és ésszerű határidőt biztosítana számukra a díjmentes lemondásra.

A magyar versenyhatóság jelezte: a CPC figyelemmel kíséri a kötelezettségvállalások végrehajtását és amennyiben szükséges, a nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságok, így akár a GVH is, kikényszeríthetik a jogi elvárások betartását, akár bírságok kiszabásával. A magyar versenyhatóság 2021 végén 472 milliós bírságot rótt ki a társaságra, mivel az egyebek közt nem megfelelően tájékoztatta a fogyasztókat a fizetendő vételárról és az átváltási árfolyamról, illetve sürgető üzenetekkel helyezte pszichés nyomás alá a vásárlókat.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Nagy lépés történt a gyermekek online védelmében

hét máj 20 , 2024
ShareTweetPinShareA gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről rendezett konferenciát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Állam- és Jogtudományi Kara. A tájékoztatás szerint az eseményen érintették az online pornográf tartalmak fogyasztásának problémáit, a gyermekek online magatartásainak elemzését, az Európai Unió szabályozási perspektíváit és az Internet […]
konferencia

És még ez is...